Itthon MTI 2015. november. 10. 08:46

Megindult a forgalom Ferihegyen

Elindultak a légi járatok a Liszt Ferenc reptérről a reggeli üzemszünet után.

Helyreállították a számítógépes rendszert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, folyamatosan indulnak a reggeli járatok – közölte a Budapest Airport Zrt. helyettes szóvivője, Kurucz László. Kedden reggel informatikai hiba miatt a nem indultak el időben a járatok a Liszt Ferenc repülőtérről. A helyszínen egyik olvasónk úgy értesült, hogy a csomagfeladás rendszere mondta be az unalmast.

Fél kilenckor viszont megkezdődött a poggyászfelvétel és a járatindítás. A nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. A Budapest Airport folyamatosan dolgozik a forgalom helyreállításán – tette hozzá a helyettes szóvivő.

Így nézett ki a reggeli káosz
Olvasónk, Dovydénas Kata fotója
Hirdetés