2015. november. 05. 21:59 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 05. 21:51 Itthon

Szegednyi menekülttel riogat a kormányszóvivő

Megvan a műszaki és az élőerő ahhoz, hogy az illegális bevándorlás irányváltása esetén is megvédjék az ország határait - mondta a köztévé csütörtök esti műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Egy állandóan étvényes betelepítési kvóta bevezetése esetén az érkezőkkel és a családegyesítésekkel rövidesen egy Szeged méretű városnyi embert találhatnánk Magyarországon - mondta Kovács Zoltán a köztévében.

A kormányszóvivő veszélynek nevezte azt is, hogy több mint negyvenezer ember szerepel már a visszatoloncolandók, visszaküldendők listáján, "amelyben jelezték Magyarországnak, hogy őket visszaküldenék".

Felidézte, a kormányzat már korábban jelezte, hogy nem hajlandó átvenni azokat, akik először nem itt léptek a schengeni övezetbe. Szerinte egyetlen uniós dokumentum sem tartalmaz olyan kitételt, hogy kötelező betelepítési kvótákat kellene vállalniuk a tagállamoknak, hogy "emberek tíz- és százezrei, sőt milliói jönnek, engedély, iratok és mindenféle rendszabály nélkül".

"Azt gondoljuk, hogy Európa ebben az értelemben már most megtelt, nagyon gyorsan véget kellene vetni annak, ami zajlik a nem megvédett határokon" és újragondolni az EU egész migrációs és menekültügyi stratégiáját" - jelentette ki Kovács Zoltán.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.