Jogszerűen kapta meg a lemondott honvédelmi miniszter a háromhavi illetményét, továbbá 8 nap ki nem vett szabadságát is pénzben váltották meg.
Úgy is milliókkal távozott Hende Csaba, hogy nem várta meg, míg Orbán Viktor meneszti. A volt honvédelmi miniszterknek ugyanis a törvények szerint háromhavi illetmény jár, ám ha nem önszántából távozott volna, akkor hathavi illetményével lehetett volna gazdagabb.
A kormányzati honlapon közzétett dokumentumok szerint Hende Csaba bruttó 3,3 millió forintnyi illetményt kapott lemondása után, illetve 8 nap ki nem vett szabadságát is pénzben váltották meg, ami további bruttó 400 ezer forintot jelent.
Hende Csaba szeptember 7-én mondott le, miutána kormányülésen kemény bírálatot kapott Orbán Viktortól, mert a határzár építése akkor nagyon lassan haladt. A helyére Simicskó István került.