Az állam látszólag drákói szigorral védi a titkait, ám a szabályozás miatt valójában hanyag eleganciával bánik velük. A jelenlegi állapot visszaélésekre is alkalmat teremt, ám ha az ilyet kizárnánk is, a nemzetbiztonsági kockázat mindenképpen jelentős. És mindez nemcsak elméleti történet, hanem a nagyon is köztünk élő valóság.
Több ügy is érintette az utóbbi időszakban a titkos, minősített adatokat, dokumentumokat. A múlt héten kiderült például, a Századvég már 2010 óta hozzáférhetett ilyen információkhoz, miközben csak 2013 októberétől tehette volna ezt meg. Vasárnap pedig Jávor Benedek fordult Lázár Jánoshoz, miután kiderült, a kormány csak úgy módosított a Paks II.-féle dokumentumok titkosításán. Utánanéztünk kicsit a titkosítás gyakorlatának és jogi szabályozásának (majd bevettünk pár idegcsillapítót).
Papíron minden rendben van
A minősítésben a NATO-szabványt vettük át, így egy információ, adat, dokumentum négyféle szinten lehet bizalmas: „Szigorúan titkos!”, „Titkos!”,„Bizalmas!”, „Korlátozott terjesztésű!” – mindez érzékenységtől függően. Egy volt külügyes forrásunk szerint minden beérkező dokumentumot minősíteni kell vezetői szinteken, és egy minősített dokumentum sem kerülhet ki elméletileg a nyilvánosságnak. Egy dokumentum amúgy nem feltétlenül a benne található információ miatt lehet titkos, hanem a forrás miatt, amelyet védeni persze szintén az ország elemi érdeke.
A belső levelezési rendszerbe bekerült dokumentumoknál utánkövethető, ki nyitotta meg, ki nyomtatja ki, az azonban már nyilván nem, hogy ki készít esetleg mobiltelefonnal fényképet. A nagyon titkos információk kezelésére viszont külön szakemberek figyelnek, sőt vannak olyan dokumentumok, amelyeket erre kialakított szobákban tárolnak, csak ott lehet őket elolvasni, és megsemmisíteni is. Kivinni tehát nem szabad, de egy elektronikus lemásolásukra utaló próbálkozást is jelez természetesen a rendszer. Forrásunk szerint kézírásos másolat készítése viszont megoldható.
A titkos állományt időről időre felül kell vizsgálni, és meg kell semmisíteni – a kinyomtatott dokumentumokat sem szabad kidobni a papírkosárba, iratmegsemmisítőben kell végezniük. Érdekesség, hogy ezekben a helyiségekben a modern, többszörösen kódolt számítógépes kommunikáció eszközei mellett még mindig megtalálhatóak a klasszikus rádiótávírók, leginkább arra az esetre, ha az informatikai rendszer összeomlana.
A papírkosár ki van zárva
Az ilyen titkos adatokkal dolgozó, azokat kezelő munkatársak a legmagasabb, C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon esnek át (amit ötévente meg kell újítani), és titoktartási kötelezettségük van. Ez persze nem szab gátat automatikusan az információk lehetséges szivárogtatásának. Forrásunk nem emlékszik olyanra, hogy valakit azért retorzió ért volna, mert bizonyítottan kiderült, szivárogtatott. Vannak azonban hanyagságból elkövetett vétségek, amikor valaki nem talál egy minősített dokumentumot, vagy kint felejti az asztalán, ilyenekért indultak fegyelmik, de olyanra nem emlékszik, hogy valakit például azonnali hatállyal elbocsátottak volna, noha erre is lehetőség van. Viszont egyre kisebb a szivárogtatás mértéke – forrásunk szerint 2010 előtt bővebben folyt ki a külügyből és egyéb kormányzati helyekről a minősített adat, mint azóta, a NER titoktartása jobban teljesít.
De ennek inkább szimbolikus jelentősége van, hisz a szivárogtatás jogi szabályozása elég magyarosan lett megoldva. Láttuk, minősített adattal visszaélni bűncselekmény, szigorúan titkos minősítésű adattal visszaélni, vagyis jogosulatlanul megszerezni, felhasználni vagy más jogosulatlan személyeknek hozzáférhetővé (vagy jogosultnak hozzáférhetetlenné) tenni, akár öt évig terjedő börtönt is jelenthet. Retteghetnek a Századvégben? Korántsem.
Titkok és huncutságok
Mint Szabó Máté Dániel, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója elmondta, Magyarországon az a ritka helyzet áll elő, hogy a minősítő ura a minősítésnek (erről később), és a büntetőeljárás megkezdésének is. A törvényben ugyanis az áll, büntetőeljárásnak csak „az adott adatfajta minősítésére jogosult szerv vagy személy feljelentése alapján van helye”, vagyis az ügyészség hivatalból nem indíthat feljelentést, csak a titkosító. Tűnhet ez egyfelől logikusnak is, hisz csak a titkosító tudhatja, mi a visszaélés ténye, hogy élt vissza a titkosítással az elkövető, de gyakorlatilag ez azt is jelentheti akár: a titkosító azt szivárogtat (vagy enged szivárogtatni), amit akar.
Így a Századvég-ügy is hasonló megítélés alá esik: kezelhettek bármilyen titkos adatot akár jogtalanul is az elemző cégnél, ha Pintér Sándor vagy egyéb minősítésért felelős vezető nem látja értelmét, és nem tesz feljelentést, akkor annak semmilyen következménye nem lesz.
Az Alkotmánybíróságnak volt jobb dolga is
A TASZ annak idején, amikor még lehetett az Alkotmánybíróságnál népi kezdeményezésként alkotmányossági vizsgálatokat kérelmezni, az Eötvös Károly Intézettel és a Transparency Internationallel közösen benyújtott egy indítványt, amelyben többek közt azt is kérték, semmisítse meg a testület ezt a szabályozást, hisz így egyfelől sérül a hatalommegosztás alapelve, amely szerint a bűnüldöző szervek is jogosultak és kötelesek törvénysértés elkövetőinek felelősségre vonását kezdeményezni. Azaz az nem működik, ha például csak akkor lép közbe a rendőr egy utcai verekedésnél, ha a sértett jelzi, hogy őt verik.
Az indítvány érvelésének másik pontja, hogy a jogbiztonságot is sérti ez a szabályozás, elvégre a titkos adattal visszaélő nem tudhatja, hogy ő most számolhat-e számonkéréssel vagy nem, mert az a titokgazda szándékán múlik. Ráadásul tényleg teljes mértékben az ő megfontolására van bízva, ami tényleg abszurd: a titokgazda ezzel visszaélhet, fenyegethet, de akár politikai kegyeket is gyakorolhat. De a nemzetbiztonságitól a korrupciós kockázatig számos nemkívánatos jelenség melegágya is lehet ez a gyakorlat: innentől kezdve tényleg a lovak közé van dobva a gyeplő, hisz bármilyen visszaélés elmegy, ha ott fent úgy ítélik meg, hogy belefér. Márpedig – főleg a külügyek és a diplomácia terén – az esetleges hanyagságoknak komoly hitelességi áruk van.
A TASZ indítványa várta a sorát az Alkotmánybíróság előtt a többi, halomban álló sorstársával egyetemben, aztán eljött 2011, amikor megszűnt az actio popularis, és az addig fel nem dolgozott indítványok mentek a kukába. Valahogy úgy esett, hogy a TASZ-é is ide került.
És a visszaút
A minősítő egyébként maga dönthet a titkosítás megváltoztatásáról – korábban arról is dönthetett, hogy meghosszabbíthatja a titkosítás időtartamát, mondjuk 70 évről még egyszer ugyanannyira, de ma már ez tilos. Paks II. esetében a kormány leszállította az egyik megvalósulási résztanulmány titkosítási időtartamát, így 2044 helyett 2025-ben már olvashatjuk is, emiatt Jávor Benedek a kormányhoz fordult. Az EP-képviselő azt akarja megtudni, hogy a kormány egyeztetett-e a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (NAIH) a kérdésben. Szabó Máté Dániel szerint a NAIH-nak megvan a jogköre az adat minősített jellegét megszüntetni vagy enyhíteni, ami, ha a titokgazda nem vet ellent, hatályba is lép. Ám Szabó emlékei szerint ilyesmire sem volt példa még sosem.
| Amikor a HVG ült a vádlottak padján |
A HVG-nek is volt egyébként titkos adatokkal való visszaéléssel ügye, Babus Endre (Fleck Zoltán jogszociológus támogatásával) 2008-ban cikket írt a Komárom-Esztergom megyei, évekig titokban tartott bírósági anomáliákról. A megyei bíróság többfrontos helyreigazítási és sajtópert indított, köztük azért is támadták a szerzőket, hogy szolgálati titok körében éltek vissza az adatokkal. Fleck az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult, a vizsgálat azt mutatta ki, hogy az „Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szolgálati titokköri jegyzékének 10. pontja ellentétes az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvénnyel, így azután a törvényes minősítési eljárás hiányában nem is jöhetett létre minősített adat. Márpedig ha Fleck a kutatás során nem ismerhetett meg minősített adatot vagy dokumentumot, akkor a szolgálati titoksértés bűncselekményének gyanúja sem merülhet fel”. Vagyis ha nem tudom, hogy minősített-e az adat, mert a dokumentumról ez nem derül ki, akkor nem is élhetek vissza vele. A cikk 2008-ban elnyerte a Minőségi Újságírásért-díjat. |
