2015. november. 02. 10:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. november. 02. 11:41 Itthon

Hálapénz helyett így is köszönetet mondhat az orvosának

Kilencedik alkalommal is elindult az a szavazás, amelyben a legjobb hazai orvost keresik.

Az Astellas-díjjal a kiemelkedő orvosi példaképeket és a jó orvos-beteg kapcsolatokat ismerik el – közölték a szervezők. Az év orvosára a neten is lehet szavazni.  

A pályázatot az alapító Astellas Pharma, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (Motesz), a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai orvosképző egyetemi klinikai központja idén is közösen hirdette meg. 

A közönségdíjra a betegek saját kezelőorvosaikat, illetve a gyógyulásuk során megismert osztályt történetük megírásával és beküldésével jelölhetik. Szakmai jelölést az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, a kompetens civil szervezetek, az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok, valamint a korábban szakmai Astellas-díjat nyert orvosok kezdeményezhetnek.

Idei újdonság, hogy szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitáció és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat mellett mostantól a (helyszíni és klinikai) sürgősségi ellátás területén is lehetőség nyílik.

A közönségdíjat tavaly Debreczeni Béla Zoltán sebész, plasztikai sebész, az MH EK Honvédkórház orvosa kapta. A többi korábbi díjazottról itt olvashatnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.