Valaki vagy valakik azzal szórakoznak Budapesten, hogy használt tűket rejtenek el a villamosok ülésében. Kiderült: a hétfőn megismert eset nem az egyetlen, a hvg.hu-nál jelentkezett egy fiatalember, aki szintén tűbe ült a 47-esen, egy fiatal lányt pedig a Szent László Kórházba vittek kivizsgálásra, miután beleült egy rejtett tűbe a 47-es vagy a 49-es villamoson.
Valaki egy óriási, nem steril kórházi tűt szúrt a 49-es villamos ülésébe úgy, hogy az kívülről láthatatlan volt, A tűt, amelyet ránézésre véradáshoz használhattak, úgy tették az ülés szivacsába, hogy nem látszott ki a huzat alól. Bele is ülhetett volna valaki, de szerencsére az utas, aki megtalálta, nem sérült meg - adtuk hírül hétfő este.
Kiderült, a durva tréfa nem egyedi eset, valaki Budapesten azzal szórakozik, hogy használt tűket szurkál villamosülésekbe. A hvg.hu-nál jelentkezett egy 28 éves férfi, aki a Deák téren dolgozik, és még október 13-án, a reggel 8 óra 59 perckor a Városház térről induló 47-es villamoson ült bele egy tűbe. Ő kihúzni nem, csak kitörni tudta a tűt. Ez alapján és a látottak alapján úgy gondoja, nem nehezen eltörhető orvosi tűvel, hanem valamiféle körzőheggyel volt dolga.
Az Ittlakunk.hu-t is egy olvasója, Cs. Imre kereste meg azzal, hogy az ő lánya október 18-án ült bele a 47-es vagy a 49-es villamoson egy vékony injekciós tűbe, amelyet valaki szintén láthatatlanul, heggyel fölfelé helyezett el az ülésben. A lány a Deák téren szállt fel a viszonylatra. A 3,5 centis tű sérülést is okozott, így a lányt a Szent László Kórházba vitték, ahol vért vettek tőle, hogy megállapítsák, nem kapott-e fertőzést.
Cs. Imre levélben fordult a BKK-hoz arra kérve a társaságot, hívják fel az utasok figyelmét a veszélyre, és vizsgálják át az üléseket.
Kérdéseinkkel megkerestük a BKK-t, későbbre ígérnek tájékoztatást az ügyben.