2015. október. 19. 15:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. október. 19. 17:15 Itthon

Ilyen orvosok még nem voltak itthon – 53 belgyógyász lett az első

Eddig 53 orvost képeztek ki Magyarországon obezitológusnak, vagyis az elhízás kezelésében járatos belgyógyász szakorvosnak – mondta az InfoRádióban Pados Gyula, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára.

Nincs szakorvosi vizsga az obezitásból, de egy obezitológus vizsgát már létrehoztak, ennek a tudományos feltételeit állítja össze a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság – közölte a szervezet főtitkára az InfoRádióban. Pados Gyula hozzátette, hogy eddig 53 obezitológust vizsgáztattak le az országban.

"Nem jutott még minden megyébe, pedig ez lenne a cél. Jelentkezés alapú volt az első menet, de most mindenhova próbálunk keresni embereket. A honlapunkon megtalálható az 53 név, ahova az orvosok is fordulhatnak a betegeikkel együtt konzíliumra. A háziorvosoknak ugyanis rengeteg munkájuk van, az elhízás kezelése pedig az egyik legidőigényesebb feladat" – közölte.

Elmondta, hogy az elhízás kezelésének két fő iránya a diéta és a mozgás. Szerinte általában a ciklikus mozgások, a futás, a gyaloglás, úszás és kerékpározás fogyasztanak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.