Magyarországon szombaton több mint hatezer embert fogtak el tiltott határátlépés miatt. Mindeközben Szerbiába naponta 2-4 ezer menekült érkezik. És megszólalt Kövér László is. Menekülthelyzet-összefoglaló.
Szombaton összesen 6056 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt Magyarországon. Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese az M1 vasárnap reggeli műsorában arról beszélt, hogy éjfélig 176 ezer 113 menedékjogi kérelmet regisztráltak, szombaton 53 kérelem érkezett. A határzár tiltott átlépése miatt elrendelt kiutasítás végrehajtása érdekében szombaton hat külföldit vettek idegenrendészeti őrizetbe. Ugyanebben a műsorban Benkő Tibor a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta, jelenleg több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén. A katonák kettős feladatot teljesítenek, az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében vesznek részt és a rendőrség munkáját is segítik. Benkő szerint ilyen rövid idő alatt korábban nem volt ekkora mozgósítás, aki szerint az eddigi legnagyobb feladat a 2013-as dunai árvízkor volt, amikor csaknem 10 ezer katonát kellett bevonni a védekezésbe.
Mindeközben Szerbiában
Naponta átlagosan 2-4 ezer menekült lép be Szerbiába főleg Macedónia felől és jelenleg is mintegy másfél ezren várakoznak a szerb-macedón határ melletti Presevó befogadóközpontja előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, majd folytathassák útjukat Horvátország felé – írja az MTI a szerb sajtó híradásaira hivatkozva. Október elejéig 170 ezer embert regisztráltak. Közülük körülbelül 157 ezren állították azt, hogy szándékukban áll menedéket kérni a nyugat-balkáni országban – ezt csak néhány százan tették meg, a legtöbben a regisztráció után azonnal elindultak az Európai Unió országai felé. Néhány napja szigorúbbá vált a regisztráció, ezért kisebb torlódás alakult ki és a rendőrség is szigorúbban ellenőrzi a Presevóba érkezőket és az onnan továbbindulókat, valamint megbünteti azokat az autóbusz-társaságokat, taxisokat, akik papírokkal nem rendelkező migránsokat vesznek fel.
Merkel szerint nem kell mérgelődni
A hétvégén Kövér László is megszólalt menekült ügyben, szerinte ugyanis Közép-Európában magyarként fennmaradni elismerésre méltó teljesítmény. Hozzátette, nem hiszik, hogy Európa demográfiai problémáit a tömeges bevándorlással lehetne megoldani. "Mi a családjaink támogatásában bízunk, azt reméljük, hogy a jövőben is magyarok fogják benépesíteni ezt a földet, mi azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké maradhatna" - mondta a házelnök a Vas megyei Simaság jubileumi ünnepségén.
Angela Merkel pedig azt mondta, egy interjúban, hogy nem érdemes mérgelődni a menekültválság miatt és megpróbálni elhajolni a feladat elől, hanem dolgozni kell. A német kancellár ezt az üzenetet nem csak kifelé, hanem befelé is szánta, arra reagálva a pártjában, a konzervatív CDU-ban és a bajor testvérpártban, a CSU-ban egyre erősebben bírálják. A Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről egy hónapja hozott döntésről szólva hangsúlyozta, hogy ma sem döntene másként.
A menekültválság kezelésében ugyanolyan sebesen kell dolgozni, mint a pénzügyi válság idején, a feladatot pedig három fő elv követésével lehet megoldani: hatékonyabban, gyorsabban kell elvégezni a menekültügyi eljárásokat, javítani kell az uniós külső határok védelmén és gondoskodni kell a menekültek EU-n belüli méltányos elosztásáról, valamint törekedni kell a menekülthullám okainak megszüntetésére - mondta a német kancellár.