Itthon MTI 2015. szeptember. 11. 09:30

Meggyes nélkül támadt fel a Fidesz esztergomi szervezete

Újjáalakult a Fidesz esztergomi alapszervezete, amelynek nem tagja a korábbi fideszes polgármester.

A Fidesz Országos Választmánya elnökségének döntése alapján, az általuk elfogadott tagsággal csütörtökön újjáalakult a párt esztergomi szervezete – közölte pénteken Völner Pál, a párt választókerületi elnöke. Meggyes Tamás volt polgármester nem tagja az alapszervezetnek – tette hozzá.

"A szervezet elnökeként a kiegyensúlyozottságra és a konszenzus keresésére fogok törekedni Esztergom ügyeiben" – fogalmazott Völner Pál. A térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a következő tisztújításnál a helyiek közül kiválasztott párttársának szeretné átadni az alapszervezet vezetését.

A politikus azt is mondta, hogy az új helyi Fidesz-szervezet nem fog annyira belefolyni a város napi ügyeibe, mint korábban. "A város legjelentősebb politikai közösségeként kiegyensúlyozó szerepet kívánunk betölteni" – tette hozzá.

Völner Pál szerint év végére a tagság létszáma várhatóan el fogja érni a korábbi szervezetének a felét.

A Fidesz 160 tagú esztergomi alapszervezetét május 18-án oszlatták fel.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.