Nyíregyházán előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, élettársát és annak fiát is, akik a gyanú szerint csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak segítettek pénzért cserébe kedvezményes eljárásban magyar állampolgárságot szerezni - tudta meg az MTI. A letartóztatott férfi Szepessy Zsolt, Monok korábbi polgármestere.
A bíróság üzletszerűen elkövetett, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelte el a férfi és hozzátartozóinak előzetes letartóztatását, ugyanis tartani lehetett szökésüktől vagy a bizonyítékok eltüntetésétől. Futó Barnabás ügyvéd megerősítette az Origo kérdésére, hogy ügyfele a letartóztatott volt polgármester, Szepessy Zsolt. Mindannyiuk előzetes letartóztatását harminc napra rendelték el.
Monok volt polgármestere volt a "monoki modellnek" nevezett rendszernek az első alkalmazója, aki csak közmunkavégzés és "jó magaviselet" fejében volt segélyt fizetni a falujában lakóknak. Ez a modell azóta kormányzati szintre került. Szepessy jelenleg az Összefogás Párt vezetőjeként népszavazási kezdeményezések tucatjaival árasztja el a Nemzeti Választási Bizottságot. Szepessy ellen korábbi cégügyek miatt 2010-ben sikkasztás gyanújával büntetőeljárás is indult
A mostani állam polgársági csalás során a gyanú szerint Szepessy 2013-ban Nyíregyházán megállapodott két ukrán állampolgárral, akiket hivatali kapcsolatai bevonásával segítette abban, hogy kedvezményes eljárásban további ukrán személyek is magyar állampolgárságot szerezzenek, bár törvényesen erre nem lettek volna jogosultak. Személyenként átlagosan ezer eurót kért, amit a két ukrán fizetett meg, utóbbiak feladata volt felkutatni Ukrajnában a magyar állampolgárságért érdeklődőket. A férfi élettársa és annak fia rendszeresen segédkezett a pénz és az okiratok átvételében.
Többször előfordult, hogy a férfi hamis átvételi elismervényeket adott az ukránoknak, amivel azt próbálta igazolni, hogy a kedvezményes honosítási eljárás megindult az egyik magyar város polgármesteri hivatalában. 2013 végéig a férfi és két társa csaknem hatszáz ukrán honosítását intézte el, ebből 200 millió forint körüli összeget szereztek meg maguknak.