Itthon hvg.hu 2015. augusztus. 19. 20:28

Megszólalt a kormányszóvivő a Lázár-pletykáról

„Nem poénkodnám ezt el azzal, hogy akinek a halálhírét keltik, azzal mi szokott történni” – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő a Lázár János esetleges távozásáról szóló sajtóhírre az ATV pénteki műsorának szerdai felvételén.

„A kormányzati munka irányítása jó nagy feladat, Lázár Jánosnak ebből egy jó nagy szelet jutott” – kommentálta az atv.hu szerint Kovács Zoltán kormányszóvivő a Figyelő értesülését, amely szerint a miniszter azt fontolgatja, hogy esetleg az üzleti szférában folytatja pályafutását.

Az ATV pénteken adásba kerülő Egyenes beszéd című műsorának szerda délutáni felvételén a kormányszóvivő hozzátette, híresztelésnek gondolja az újság állításait. Kovács Zoltán szerint Lázár jelentős eredményeket ért el többek között az uniós pénzek lehívása vagy az új ciklusbeli pénzosztási mechanizmus megszervezése terén.

Stiller Ákos

Arra kérdésre, hogy Lázár János túl sok konfliktust generált a kormány partnerei körében, a szóvivő úgy reagált, ebben a pozícióban az lett volna a csoda, ha nem lenne konfliktus, olyan szerteágazó feladatkörrel, szervezési munkával van megbízva Lázár János.

„Óhatatlan és elkerülhetetlen, hogy ütközések legyenek, hiszen egy-egy feladat végrehajtásakor nem lehet mindig kompromisszumokkal dolgozni, hanem meg kell vívni csatákat” – mondta Kovács Zoltán. Szerinte ez a kormány bármely felelős döntéshozói pozíciójára igaz.

Az augusztus 25-én kezdődő, kormányzati munkát értékelő megbeszéléseken Lázár János kulcsszerepet kap – ő az, aki az államtitkárok teljesítményének értékelése kapcsán referál a miniszterelnöknek.

„Nem poénkodnám ezt el azzal, hogy akinek a halálhírét keltik, azzal mi szokott történni” – mondta a kormányszóvivő az ATV-ben. Azt mondta, „minden személyi döntés a miniszterelnök kompetenciája”, és a kormányátalakításról szóló döntések szeptember 15-ig megszületnek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.