2015. augusztus. 10. 10:12 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 10. 13:00 Itthon

Ukrán embercsempészt fogtak el Zalában

Őrizetbe vettek a rendőrök egy ukrán férfit, akit vasárnap délután fogtak el Zalában, mert autójában négy afgán és egy pakisztáni férfit akart Olaszországba csempészni.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint az M70-es autóúton állították meg vasárnap délután azt a kisbuszt, amelyet egy 49 éves ukrán férfi vezetett. Kiderült, hogy a járműben négy afgán és egy pakisztáni férfi is ül, és egyiküknek sincs a magyar határ átlépéséhez szükséges okmánya.

Az ukrán sofőr azt mondta a nyomozóknak, hogy Olaszországba akartak utazni, de nem tudta, hogy utasainak nincsenek megfelelő iratai.

Az embercsempészéssel megalapozottan gyanúsított férfit a rendőrök őrizetbe vették.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.