Jövőre új múzeumot kezdenek építeni Pécsett
Másfél milliárd forintból, teljes egészében uniós finanszírozással fognak egy új múzeumi központot kialakítani Pécsett.
A tervek szerint a jövő évben indul és 2017-ben befejeződik az új pécsi múzeumi központ kialakítása a baranyai megyeszékhely központjában – adta hírül a PécsMa.hu hírportál hétfőn.
A helyi internetes újság beszámolója szerint a Széchenyi téren a dzsámi mögött álló, egykor a régészeti tárlatnak helyet adó ingatlan teljes átépítésével zajlik majd a másfél milliárd forint összértékű, teljes egészében uniós finanszírozással megvalósuló munka.
Mint azt Őri László alpolgármester a lapnak nyilatkozva elmondta, a fejlesztést az öt éve bezárt Régészeti Múzeum rekonstrukciójával hajtják végre. Így az épületben egy integrált régészeti-néprajzi-várostörténeti kiállítást valósítanak meg. Hozzátette: nagyságrendileg 1600 négyzetméteren lesz kiállítótér, megújul a teljes épület és látványos megoldásokkal beépítik annak udvarát is.
A létesítmény pinceszintjén lesz a régészeti ásatási bemutató, a földszinten, illetve az emeleten pedig várostörténeti, néprajzi kiállítóhelyek és a múzeumi funkciónak megfelelő terek, kutatószobák létesülnek.
Merza Péter, a beruházást koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott a portálnak, hogy a fejlesztéssel növelhető a belváros turisztikai vonzereje, az igen gazdag múzeumi gyűjteményt sokkal nagyobb közönség számára mutathatják majd be, ezzel együtt a múzeum működését racionalizálhatják.