Itthon hvg.hu 2015. augusztus. 08. 08:04

Újra másodfokon kell tárgyalni Juhász Ferenc volt miniszter ügyét

A Kúria arra kötelezte a másodfokú bíróságot, hogy folytassák le az eljárást annak ellenére, hogy a Fővárosi Törvényszék szerint inkább katonai bíróságnak kellene eljárnia.

Miután a Fővárosi Törvényszék nemrég úgy döntött, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár ügyében hatályon kívül helyezi az elsőfokú, felmentő ítéletet, végül új eljárást kell lefolytatni másodfokon a hűtlen kezelés miatt indult büntetőperben – írja a Napi Gazdaság.

A Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, hogy az eljáró bíróság helyett a katonai bíróságnak kellett volna döntenie az ügyben, a Kúria azonban végül úgy döntött, hogy nem kell katonai bíróság, és arra utasították a Fővárosi Törvényszéket, hogy folytassák le a másodfokú eljárást.

Juhász Ferenc és Fapál László ellen a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügy, a vád szerint Juhász a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként megszegte a vagyonkezelési szabályokat. Első fokon mindkettejüket felmentették, mert a bíróság szerint minden jogszerűen történt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.