2015. augusztus. 03. 05:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 03. 08:54 Itthon

Lerövidíthetők a kórházi várólisták

Az OEP honlapján lévő lista megmutatja, hol vállalnak extra beavatkozásokat a várólisták csökkentésére.

Az elmúlt néhány hétben több ezer várólistás betegnek ajánlották fel, hogy másik kórházban még ebben az évben sor kerülhet műtétjére, 2300 operációt már el is végeztek – írja hétfői számában a Népszabadság.

A várólisták csökkentése érdekében extra beavatkozásokat vállaló intézmények listáját az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a honlapján is közzétette, a betegek így maguk is választhatnak kórházat.

Kiss Zsolt, az OEP főigazgató-helyettese a Népszabadsággal közölte: az elmúlt két évben három kormányzati program is indult a várólisták rövidítésére, ezekre 7,5 milliárd forintot különítettek el. A 2013 végén megszavazott 786,5 millió forintos keretből a kórházak a napi műtéti programon felül további 1300 operációt végeztek el.

Tavaly a kormány egymilliárd forintot biztosított a várólisták csökkentésére, ebből 1400-1500 műtétet lehetett elvégezni, idén pedig ötmilliárdot kapott erre a célra az OEP, ez a keret 12-13 ezer operációra lehet elegendő. Ha ezeket a beavatkozásokat elvégzik, a mintegy 40-45 ezer fős várólista jelentősen rövidülhet.

Kiss Zsolt elmondta azt is, az érintett szakmai kollégium közreműködésével zajlik a várólista-protokollok elkészítése. A jövőben ezek határozzák meg azt, hogy egy-egy betegségtípusnál mennyi a még elfogadható várakozási idő – írja a Népszabadság.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?