Itthon MTI/hvg.hu 2015. augusztus. 01. 08:44

Bevándorlás: behurcolt betegségekre figyelmeztet a volt ÁNTSZ-vezető

Az ÁNTSZ korábbi járványügyi vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, Magyarországon korábban már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét az ellenőrizetlen körülmények között tömegesen érkező migránsok miatt.

Új betegségeket hozhat a menekülthullám - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának korábbi vezetője arról beszélt a lapnak, hogy kockázatot jelenthetnek Magyarország közegészségügyi biztonságára az ellenőrizetlen körülmények között tömegesen érkező migránsok, Magyarországon korábban már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét.

Fazekas István

A legfőbb gond - írja az újság -, hogy a Magyarországra érkező menekültek jelentős része el sem jut azokra a pontokra, ahol járványügyi szűréseket végezhetnének, pedig a migránsok orvosi vizsgálatára vonatkozó, egészségügyi követelményeket tartalmazó belügyminisztériumi rendelet módosítása április óta érvényben van. E szerint a menekülteknek kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatása szerint a migránsok egészségügyi szűrése már akkor megtörténik, amikor először találkoznak a rendőrséggel - olvasható a lapban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.