2015. július. 16. 05:18 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 16. 08:51 Itthon

Évek óta nem sikerült ilyen rosszul itthon a matekérettségi

Gyengébben sikerült idén a középszintű magyar- és matematikaérettségi, mint tavaly - írta az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva a Magyar Nemzet csütörtökön.

Főleg a matematika eredmények aggasztóak, ilyen rossz eredményeket hat éve nem produkáltak a diákok. Az idei 77 ezer középszintű matematikaérettségi átlaga 2,84, százalékban kifejezve 45,6. Ugyanakkor a három és félezer emeltszintű matematikaérettségi átlaga 4,59, azaz 71 százalék.

Magyarból a középszintű érettségik átlaga 3,52, ami 58 százalék, ami ugyancsak visszaesés az előző évhez képest. Minden tantárgyat összevetve középszinten 3,43 lett az országos átlag, ami 57 százalék, emelt szinten pedig 4,48, ami 67 százalék. Az emelt szintű érettségik átlaga minden fontos tantárgyból 4 feletti.

A május-júniusi érettségi időszakban összesen 115 ezren érettségiztek, közülük 80 ezren idén végezték el a középiskolát. A diákok összesen 446 ezer vizsgát tettek le, ebből 6741 elégtelen lett, vagyis a bukási arány másfél százalék. A legtöbben, több mint háromezren matematikából buktak, magyarból pedig mintegy ezer vizsga nem sikerült.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.