Itthon Cs. B. 2015. július. 14. 14:25

Így törnek az autók a rendőröknél és a mentőknél

Mintegy 14 ezer rendőrségi gépjármű szenvedett balesetet öt év alatt – ez derült ki nem rég egy képviselő részére adott belügyminiszteri válaszból.

Idén június közepéig 763 rendőrségi gépjármű szenvedett közlekedési balesetet és ebből 375 esetben rendőr volt a hibás  – írta a hvg.hu megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. Korábban érdeklődött eziránt Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő is. Akkor azt a választ kapta, hogy 2010. január 1. és 2015. március 1. összesen 14 030 balesetben volt rendőrségi gépjármű érintve.

Ez a szám mellbevágónak tűnik, igaz, figyelembe kell venni, hogy ebben minden rendőri szerv (ORFK és területi szervei, Terrorelhárítási Központ,TEK, Nemzeti Védelmi Szolgálat, NVSZ) összes rendőrségi gépjárműve – közte 3 183 járőrautó – benne van  Évekre lebontva 2500-2600 balesettel lehet számolni, 2013 volt „kiugró” év, amikor 2 970 rendőrségi járművet ért baleset.

Az ORFK jelezte, hogy se korábbi időszakra, se pedig a balesetben résztvevő gépjárművek típusok szerinti bontására nincsenek külön adataik. Ahogy azt sem tartják külön nyilván, hogy hány autó tört totálkárosra. Azt viszont meg tudták mondani, hogy hány esetben volt a rendőr a vétkes: 2012-ben 860, 2013-ban 1 071, 2014-ben 900 esetben.

Terrorelhárítók és katasztrófavédők

A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó terrorelhárítás a hvg.hu-val közölte, hogy mivel speciális feladatokat látnak el, az általuk használt gépjárművek száma és típusa biztonsági szempontból nem nyilvános. „A TEK gépjárművei 2010 óta 135 alkalommal voltak részesei közúti balesetnek, ebből 74 alkalommal más hibájából következett be a baleset.”

Három éve gyűjti a baleseteikről az adatokat az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóságnál (OKF)  Míg 2013-ban a katasztrófavédelem gépjárművei több mint 160 közlekedési balesetben voltak érintettek, ez a szám tavaly mintegy 130 volt, az idei év első öt hónapjában pedig nem érte el az ötvenet. Az OKF-nek mintegy 1 800 gépjárműve van, és természetesen ezek nem csak tűzoltóautók.

OMSZ: a balesetek 70 százaléka a mentő-gépkocsikat érinti

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) flottájába – mint a hvg.hu-nak adott tájékoztatásban szerepel –, több mint ezer gépkocsi tartozik. „Ezek közül 711 folyamatosan dolgozik, 200 kocsi a tartalék, a többi pedig egyéb „kiszolgáló” jármű” – részletezték. A mentőszolgálat az elmúlt öt évre visszamenően meg tudta küldeni a balesetek számát:  2010-ben  863, 2011-ben 776, 2012-ben 798, 2013-ban 632,  2014-ben pedig 649. „Nagyságrendileg a balesetek 70 százaléka mentő-gépkocsit, 27 százaléka eset és rohamkocsit, kevesebb, mint 1-1 százaléka mentőorvosi-kocsit és kiemelt mentőegységet érintett.” – tették hozzá.
MTI/ Mihádák Zoltán

Totálkárosra 2010 és 2014 között 30 jármű tört, ebből 12 az OMSZ dolgozójának hibájából. A saját hibás gépkocsi-káresemények száma többszöröse a civilek hibájából történt baleseteknek. (Tavaly például 489-53 volt az arány.)

Ha a dolgozó okozta a balesetet, fizethet

Az ilyen balesetek javítási költségeiben a munkáltató a biztosítás által nem fedezett önrészre vonatkozóan írhat elő kártérítési kötelezettséget. A törvény szerint a munkáltatónak okozott kárért a munkavállalót kártérítési kötelezettség terheli, de annak mértéke nem haladhatja meg a dolgozó négyhavi távolléti díjának összegét. Az OMSZ-nél és a katasztrófavédelemnél is rendszeresen szerveznek tréningeket a munkatársaknak a balesetmentes közlekedés érdekében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.