2015. július. 11. 15:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. július. 11. 16:01 Itthon

Ezt feltétlenül tudd, ha a Pride-ra mész!

A Budapest Pride Felvonulás az idén 20 esztendős. Itt a szombati menetrend!

A felvonulás célja a szervezők szerint: "zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólalunk fel szövetségeseinkkel együtt azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmagunk lehessünk és önazonosan, félelem nélkül élhessünk. Mottónkat József Attila egyik ikonikus verse ihlette, mert az intézményes homofóbia és transzfóbia révén az LMBTQ közösség mindennapi valóságának még mindig része a kirekesztettség, olykor az otthontalanság és a rendszeren kívüliség érzése. Fel szeretnénk hívni arra a figyelmet, hogy a hatalom szeretetét fel kell váltania a szeretet hatalmának. Hisszük, hogy a szeretet az, ami támogató, ami elfogadó, ami közösséggé formálhat embereket. Ez az alapja a családnak is".

Gyülekezés: 15:30  Nagymező utca - Andrássy út találkozása, megközelítés az Oktogon felől (a Deák tér felől ez nem lehetséges!) A felvonuláshoz csak a gyülekezési helynél, a Nagymező utca és az Andrássy út találkozásánál tudsz csatlakozni, az indulás után már nem, ezért fontos, hogy 15:30 és 16:00 között érkezz!
Érkezés: 18:00 körül   Tabán

A rendezvény területén – mint minden, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényen – további jóváhagyás nélkül bárkiről kép- és hangfelvételt készíthet bárki, legyen az újságíró, rendőr, menetkísérő vagy résztvevő.

A felvonulás programja
15:30 - 16:00   -   Gyülekező
16:00 - Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójának megnyitóbeszéde; Milanovich Dominika, a Budapest Pride sajtószóvivőjének megnyitóbeszéde és a csatlakozó csoportok köszöntése.
18:00 körül - Megérkezés a Tabánba, beszédet mond: Hanzli Péter, a Budapest Pride sajtószóvivője; Molnár Adrienn, a PeMel (Pécsi LMBTQ Közösség) aktivistája.

Kik vesznek részt a felvonuláson?
A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével. A Budapest Pride Fesztiválra és a Felvonulásra meghívtuk a legföbb közjogi méltóságokat és más közéleti szereplőket, többek között Orbán Viktor miniszterelnököt, Áder János köztársasági elnököt, Tarlós István főpolgármestert, a pártok és a civil szervezetek vezetőit.

Az idén a 20. fesztiválon szeretnénk láthatóságot adni/teremteni különböző társadalmi csoportoknak, szerveződéseknek, foglalkozásoknak, városoknak, stb., hogy azok kiállása a fenti értékek mentén jobban látható legyen, így másokat is kiállásra késztessen, és hangsúlyozza a sokszínűség értékét - mindezt úgy, hogy a különböző közösségek kisebb csoportokban, egy közös tábla/molinó alatt vonulnának.
Több mint 30 csoport jelezte előzetesen a részvételét, ezek a következők: A Város Mindenkié Csoport, Amnesty International Magyarország – TransVanilla, Büszke Szülők, Democrats Abroad – Hungary, Demokratikus Koalició, Együtt, Győriek, Háttér Társaság, Hivatlanul - Tanári csoport, Keresztények a melegekért, Labrisz Leszbikus Egyesület, Mérei Ferenc Szakkollégium, MigSzol (Migráns Szolidaritás Csoport), Milestone Institute, Miskolci Mások Közössége, NANE, Nőkért Egyesület, Párbeszéd Magyarországért Párt, PeMeL - Pécsi LMBTQ Közösség, Patent Egyesület, Poliamoria Magyarország, Pride@Celanese, Szegediek, Szimpozion Egyesület, Társaság a Szabadságjogokért, Tolerancia csoport, Vegans for Gays, ZöldFront Ifjúsági Mozgalom.

A biztonsági intézkedésekről: A rendezvény területét, az érkezést és a távozást a rendőrség biztosítja. A felvonulók biztonsága érdekében a beléptető kapuknál ellenőrnek mindenkit: megnézik a táskákat, csomagokat. A beléptetés időigényességére érdemes készülni.Tilos szúró-vágó eszközt, fegyvert és a testi épség megsértésére alkalmas egyéb eszközt a rendezvényre vinni. A felvonulást nyíltan ellenzőktől, illetve az azt megakadályozni kívánóktól megtagadják a belépést.

Hirdetés