2015. július. 06. 16:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. július. 06. 16:41 Itthon

Mégsem emelték meg a házi segítségnyújtás díját

A hétfői zárószavazás előtt törölték a házi segítségnyújtás térítési díjának megemelését a vonatkozó törvényjavaslatból.

A tervezett díjemelés „az alacsony jövedelmű és magas gondozási szükséglettel rendelkező személyekre méltánytalanul nagy terhet róna” – ezzel indokolta Kucsák László Fidesz-képviselő, hogy ne emeljék fel jelentősen a házi segítségnyújtás térítési díját.

A kormány eredeti javaslata szerint az ingyenességet erősen szűkítették volna, az óradíj pedig nem lehetett volna kevesebb a legkisebb nyugdíj 1 százalékánál. Ennek alapján sok magatehetetlen idős kisnyugdíjas havonta többezer forintot lett volna kénytelen fizetni a szociális munkásnak, vagy ha ezt nem bírja, le kellett volna mondania a segítségről.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arra hivatkozott, hogy egyesek a segítségnyújtótól a feladatkörébe nem tartozó munkák elvégzését kérték – többször elmondta azt a példát, hogy valaki nyúlketreceket takaríttatott vele –, arra azonban nem adott magyarázatot, hogy erre miért nem megoldás az, ha az ilyen kéréseket egyszerűen nem teljesíti a szociális munkás.

Miután mind a népjóléti, mind a törvényalkotási bizottság egyetértett a módosítást javasló képviselővel, hétfőn a zárószavazás előtt törölték a törvényjavaslatból a díjemelést.

 

 

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.