Itthon MTI 2015. június. 30. 19:44

Népszavazás a vasárnapi nyitva tartásról: ez lenne az MSZP-s kérdés

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" - ez állna a papíron, ha megvalósulna az MSZP népszavazási kezdeményezése a vasárnapi nyitva tartásról. A párt kezdeményezését a Nemzeti Választási Iroda már megkapta.

Az MSZP népszavazási kezdeményezést nyújtott be a vasárnapi nyitva tartásról a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) kedden. Az ellenzéki párt közleménye szerint az MSZP-nek sikerült elsőként benyújtania a vasárnapi nyitva tartásról szóló új népszavazási kezdeményezést. A szocialista párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MSZP azt követően nyújtotta be kérdését hitelesítésre, hogy a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy korábbi határozatát, amelyben elutasított egy másik, azonos témájú kezdeményezést.

A népszavazási kezdeményezést Litresits András, az NVB MSZP által delegált tagja adta le az NVI elnökhelyettesének.    

Az MSZP azért most adta le a kezdeményezését, mert a jogszabály értelmében amíg egy másik azonos témájú kezdeményezés elbírálása jogerősen nem történt meg, addig új kérdés nem nyújtható be. A Kúria keddi jogerős döntésével azonban a témakör védettsége megszűnt és ez kaput nyitott egy új kezdeményezés leadására - írták a közleményben.    

Az ellenzéki párt kitért arra, hogy a törvény értelmében néhány hónapon belül a választópolgárok népszavazáson dönthetnek az alábbi kérdésben: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"    

Az MTI megkeresésére az NVI azt közölte, megkapták az MSZP népszavazási kezdeményezését.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.