Bár harminc éve fogy a magyar, még mindig tehetnénk a népességfogyás ellen egy kicsit hatékonyabb kormányzati munkával, ha a kabinet nem épp a bevándorlás megállításával lenne elfoglalva. A magyar társadalom még mindig családpárti, de a potenciális szülők sokszor még azt sem tudják, hogy milyen juttatásokat kapnának az államtól, ha gyereket vállalnának. Kapitány Balázs demográfussal arról is beszéltünk, hogy menyire függünk attól, hogy a németek miképp szervezik a termelésüket.
Orbán Viktor Pozsonyban kifejezetten a családpolitikát nevezte meg a népességfogyás visszaszorításának fő eszközeként: „Mi nem gondoljuk, hogy a bevándorlás vagy a vendégmunkások kisegítenének bennünket ebből a bajból. Mi biológiailag szeretnénk megváltoztatni a rossz tendenciákat”. A kormányfő által lefektetett kánon visszaköszönt a bevándorlásügyi nemzeti konzultáció irányított kérdésein, valamint a fideszes politikusok által adott nyilatkozatokban, például Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lapunknak adott interjújában is.
Mivel a kormánypártok határozottan elutasítják a bevándorlást mint népességpolitikai eszközt, megkértük Kapitány Balázst, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet demográfusát, magyarázza el nekünk, hogy mi a helyzet a bevándorlás vs. belső szaporulat kérdésében, hogyan állunk a magyar népesség reprodukciójával, mi várható, és mit lehet tenni.
Ostoba szembeállítás
A bevándorlás és természetes szaporulat (valamint a népességszámra ható további tényezők) egymás ellen való kijátszása és szembefordítása tudományos tekintetben „értelmetlenség”, bár a politika mindig is szeretett ezzel játszani, mondta Kapitány. 1981 óta "fogy a magyar", és már ekkor is megfogalmazódott az MSZMP KB-ben a kérdés, hogy mi legyen fókuszban: szülessenek többen vagy haljanak meg kevesebben? A szakértő szerint az ilyen típusú kérdésfeltevés rossz: a demográfiai helyzetre ható tényezők külön-külön kidolgozott szakpolitikákkal kezelendők, nem pedig vagy-vagy típusú kérdések. Kapitány szerint ugyanúgy szakpolitikai koncepciókban kellene megfogalmazni, hogy mit akarunk tenni be- és kivándorlásügyben (ez utóbbi területnek nincs is gazdája, pedig sokan beszélnek róla), és mit a családpolitikával, aminek vannak demográfiai vetületei is.
A 2010-es népesség-előreszámítás még arra jutott, hogy 2050-re mintegy 8,9 millióan laknak majd Magyarországon. Ez a számítási módszer elég pontosan képes megbecsülni a jövőbeli születésszámot és halálozást, ami viszont nem tervezhető, az a migráció, vagyis az el- és bevándorlás. Az idei előreszámítások szerint az öt éve megadott szám még alacsonyabb lesz, elsősorban az elmúlt évek tömeges kivándorlásának következtében. A tendenciák az összes forgatókönyv szerint népességfogyás irányában mutatnak.
Ennek oka egyfelől, hogy a Ratkó-unokák népes tömege lassan eléri a gyerekvállalási időszak végét, és az utánuk következő generációban kevesebb szülő korban lévő nő van. A halálozási arány pedig bár trendszerűen javul, de nincs felzárkózás Nyugat-Európához.
A másik ok, hogy míg Magyarország 2008-2009-ig a migrációs mozgások egyértelmű nyertese volt a határon túli magyarok bevándorlása miatt, ennek vége lett. Ezt a fajta demográfiai tartalékot jórészt feléltük, Magyarország vonzereje is csökkent a külhoni magyarok szemében. A nem magyar bevándorlással kapcsolatban pedig, mint látjuk, nemcsak a politikai akarat hiányzik, hanem gyakorlatunk sincs benne. A jelenleg folyó politikai hecckampány lényegében az értelmes vitát is lehetetlenné teszi erről.
| Miért baj, ha fogy? |
A kérdésre több narratíva is adható. Az eltartott-eltartó arány vészes eltorzulása rontja a gazdasági versenyképességet, hiszen egyre több inaktív egészségügyi és időskori nyugdíj ellátását kell az aktívaknak állniuk, a magas járulékok miatt megnő a munka költsége. A népességcsökkenés emellett ronthatja az életszínvonalat és a gazdasági fenntarthatóságot: ha egy várost 60 ezer emberre terveztek, vízművel, csatornával stb., de most csak 30 ezer ember lakja, akkor az üzemeltetése fajlagosan drágul. Emellett az is megnehezíti már önmagában is a politikai-gazdasági innovációt, ha a nagy nyugdíjas tömeg megfogalmazza az érdekeit és kiáll értük, hiszen „3 millió nyugdíjassal szemben választást nyerni nem lehet”. A gazdasági versenyképességi jelentésekben a demográfiai kockázat már régóta szerepel, egyfajta önbeteljesítő jóslatként is működik, ami befolyásol hosszú távú befektetési döntéseket, például a nagy alapkezelőkét. |
Vissza a pincébe
A magyar társadalom az önreprodukciós képessége szempontjából a 90-es évek első felében még régiós éllovas volt. Az ún. termékenységi arányszám (amely azt mutatja, hogy egy nő hány gyermeket szülne az élete folyamán, ha az adott gyermekvállalási viszonyok állandósulnának) a Bokros-csomagnak köszönhetően zuhant a mélybe, azzal, hogy megüzente, a családtámogatások elvehetőek. A gyermeknevelés 20-30 éves projekt, az emberek az állam által ajánlott előnyöket csak akkor veszik figyelembe, ha azokról azt tartják, hogy stabil.
„Ilyen értelemben a Bokros-csomag katasztrófa volt”, az ezredfordulót követően a teljes termékenységi arányszámot tekintve az európai lista utolsó előtti helyére csúsztunk vissza 1,3-as értékünkkel. (Egy társadalom akkor képes újratermelni önmagát, ha az arányszám 2,1 fölött van – a szerk.) 2008 és 2010 között volt még egy visszaesés, a „pincében még beestünk egy gödörbe, ahonnan most kezdünk visszamászni pincébe”. 2014-ben a 28 EU-tagállam körül a 20-22-ik helyen álltunk (1,41-es teljes termékenységi arányszám), amit nagyrészt a minimális gyerekszám-növekedés magyaráz (88 ezerről 92 ezer), de ez a szülőkorban lévő Ratkó-unokák „kifutását” figyelembe véve nem nevezhető demográfiai fordulatnak.
Az alacsony termékenység a környező országokra is jellemző: hozzájuk viszonyítva hol javulunk, hol romlunk. Ha azonban azt nézzük, hogy a világviszonylatban igen alacsony európai átlagtól tartósan elmarad a magyar gyermekvállalási kedv, akkor a helyzet korántsem rózsás.
Miért van a szegényeknek több gyerekük?
A termékenység társadalmi rétegenként eltérő: a demográfus szerint bár a kormány a középosztályt szereti támogatni, az Európa-szerte megfigyelhető tendenciának megfelelően az iskolai végzettség növekedésével csökken a gyerekszám. Ez itthon általában romakérdésként jelenik meg, holott egyrészt teljesen más termékenységi jellemzőik vannak különböző státuszú roma társadalmi csoportoknak, miközben nem roma iskolázatlan nagycsaládok is szép számban vannak.
Gyereket jellemzően akkortól vállalunk, amikor már nem tanulunk: ez rugalmas határ, miközben a biológiaihoz a nők úgy 40 év körül érnek. Aki tehát képzetlenebb, annak több ideje van, hogy úgy érezze, itt az ideje gyereket vállalni, mint aki 30 évesen fejezi be az iskoláit. A 25-30 éves életkorig felhalmozott termékenységi előny megmutatkozik a nagyobb gyerekszámban, ugyanakkor a 30-as éveikben már ugyanazt a gyermekvállalási mintázatot mutatják a képzetlenebbek és a képzettebbek.
Riasztóan nő a diplomás gyerektelenek aránya
Igazi hungarikumnak számít, hogy Magyarországon a diplomások gyerekvállalási kedve azonos vagy nagyobb, mint az érettségizetteké. Ez felehetően az 1985-ben bevezetett gyed hatása, ami azoknak kedvező juttatás, akiknek a szülés előtt magasabb jövedelmük volt. Az elmúlt években érdekes polarizáció jelent meg a diplomások körében: egyfelől nő azon diplomások száma, akinek nincs gyereke (főleg Budapesten, itt kb. 25 százalékos végleges gyerektelenséget várnak a demográfusok), miközben nő a 2-3 gyerekes diplomások száma is.
„Ez azért nem biztos, hogy szerencsés dolog”, véli Kapitány, „két olyan csoport él majd együtt, akiknek teljesen eltérő az életstílusuk, melyek a jövőben teljesen eltérő társadalmi érdekek mentén artikulálódhatnak. Az egyik argumentáció nagyjából úgy foglalható majd össze, hogy „én gyereket neveltem, míg te buliztál, öregként meg majd az én gyerekeim adójából tartsunk el”, amire a riposzt majd úgy szól, hogy. „én keményen dolgoztam, te meg gyereket neveltél, most az én adómból fizessük a nyugdíjad”.
Kapitány szerint, azok, akik gyermektelenek, többségében belesodródtak ebbe a helyzetbe: megszerezték a végzettséget, megpróbáltak párt találni, jött a lakáskérdés, és már 40 évesek is lettek. A szakértő szerint a tudatosan tervezett gyerektelenség még nagyon ritka, de majd ez az első gyermektelen generáció biztosan kialakítja majd a trendi, gyerektelen életforma intézményeit. Ennek hatására a következő generációnak már ez az életforma létező alternatíva lesz. Innen kerülnek ki majd a „sikeresek”, a topvezetők, akiknek ráadásul mindenre van idejük. És ez bár egyénileg teljesen legitim karrierdöntés, társadalmilag megnehezíti a reprodukciót, hiszen a társadalom gyerekvállaló 60-70 százalékának kellene majd behozni az utánpótlást: háromgyerekes családoknak kellene nagy tömegben lenniük, ami fejlett nyugati társadalomban még soha nem fordult elő.
Csak az érintetteknek kellene szólni
Kapitány szerint komoly tartalékok vannak a családpolitikában, mert van egy relatíve magas kívánt termékenység, a társadalom családbarát, a fiatalok alapvetően szeretnének gyerekeket vállalni. Ebből szerinte nem az következik, hogy az állam próbálja rávenni azokat, akik egyetlen gyereket szeretnének, hogy vállaljanak továbbiakat, hanem a kívánt szüléseket kellene erősebben támogatni.
Igazi dráma akkor lenne, ha a fiatalok tényleg úgy döntenek, mint Németországban, hogy ők inkább karriert és nagyobb szabadságot szeretnének, így viszont még van helye népesedéspolitikának. Nem is feltétlenül több pénzzel, de hatékonyabb állami támogatási rendszerrel, az aprómunka elvégzésével lehetne eredményt elérni.
Kapitány szerint jellemző, hogy az érintettek nem tudják, mi jár nekik. Például a gyet egy háromgyerekes anyukáknak járó juttatás, „egy probléma van vele, hogy a még a célcsoport, a kétgyerekes szülők többsége sem tud a létezéséről”. Vagy attól, hogy a tgyás-t átnevezték csed-nek, még nem vált sem ismertebbé, sem könnyebben igényelhetővé.
A szakértő szerint a példákat hosszan lehet sorolni. A védőnői munkának miért nem része egy ilyen jogi-szociális juttatásokról, lehetőségekről szóló tájékoztató csomag? Vagy miért nincs olyan állami honlap, melyen ki-ki akár személyre szabottan megnézheti, hogy milyen juttatásokkal támogatná őt és családját az állam, ha gyermekvállalás mellett dönt?
Vigyázó szemetek Németországra vessétek!
Kapitány szerint a bevándorláspolitika Európában kettős élű fegyver: könnyen előfordulhat, hogy az az ország profitál belőle, amelyik eredetileg is jobb helyzetben van migrációs szempontból. Egyes nyugati országok könnyen lehet, hogy a jövőben a harmadik világból származó bevándorlók helyett „könnyebben integrálható” migránsokat próbálnak megnyerni. Például a spanyoloknál volt egy nagy arányú észak-afrikai bevándorlás az ezredforduló közepéig, több mint 3 millióan áramlottak be a mezőgazdaságba. De amikor lehetőség nyílt rá, a spanyolok tulajdonképpen „kicserélték” őket román vendégmunkásokra. Elkezdtek keményen fellépni vízum nélkül érkező észak-afrikaiakkal szemben, és szemet hunytak a szintén félillegalitásban dolgozó Romániából érkezett idénymunkások felett.
Lényegében hasonló zajlik Németországban is: míg Franciaországgal és Nagy-Britanniával ellentétben Németország nem csak Ázsiában gyártat, nagy kérdés, hogy mit választanak. Kitelepítik-e a termelést Kelet-Közép-Európába, vagy elszívják innen a helyi munkaerőt. A játszma a magyar elvándorlás nagy kérdése is.
| A csehek: mélyebbről jöttek, de megállították a fogyást |
Kapitány szerint érdemes tanulmányozni a cseh példát: ott megfordult a népességfogyás, immáron többen vannak, mint 2014-ben. Pedig a teljes termékenységi arányszámuk rosszabb volt, mint Magyarországé (korábban 1,1, most 1,5). Csehországban azért következhetett be a demográfiai helyzet javulása, mert álkérdések felvetése (pl. bevándorlás vagy természetes szaporulat) helyett mind a három kapcsolódó szakpolitikában jobban teljesítenek: családpolitika, egészségügyi ellátórendszer, bevándorlási többlet (túlnyomórészt szlovákok). Ugyanakkor nem félnek új, a fősodortól eltérő módszereket, szakpolitikai döntéseket alkalmazni. Például miközben a demográfia egyik legnépszerűbb állítása, hogy a kisgyerekkori ellátás minőségének növelése növeli a születésszámot, a cseheknél alig van bölcsőde, nagyon alacsony az egy főre jutó bölcsődei férőhelyek száma, ellenben rendkívül rugalmas a családtámogatási rendszer. Ennek nem az az üzenete, hogy Magyarországon ilyen a rendszert kellene bevezetni, az viszont tanulság lehet, hogy nincs egységes recept, érdemes próbálkozni és lehet a népesedési helyzeten javítani. |
