Objektív külső körülménnyel indokolja a kormány, hogy a Miniszterelnökségnek miért kellett nagyon gyorsan, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kiosztani a bevándorlásellenes plakátkampányra vonatkozó 300 millió forintos megbízást.
Június elején derült ki, hogy Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának a cége, a HG 360 Reklámügynökség Kft. nyerte el a bevándorlásellenes kormányzati kampányra kiírt 300 millió forintos közbeszerzést.
A Miniszterelnökség nem nyílt közbeszerzéssel választotta ki a megbízott céget, hanem hirdetmény nélküli tárgyalásos úton.
A Közbeszerzési Hatóság honlapján már megtekinthető a 300 milliós kampány hirdetménye, amelyből kiderül, hogy a vállalkozó alvállalkozók bevonásával vállalta el a megbízást, akik a médiatervezést és a médiavásárlást a szerződési érték 24-24 százalékáért végzik majd.
A hirdetményben a Miniszterelnökség hosszan indokolja, hogy miért kellett nyilvános pályázat nélkül kiválasztania a nyertest. Ebben leírják, hogy emelkedett a bevándorlók száma, és "a bevándorlás és a terrorizmus ügyében azért van szükség nemzeti konzultációra", és mivel az EU képtelen kezelni a helyzetet, ezért a magyar kormánynak jogszabályváltozásokat kell végrehajtania, amelyhez ki kell kérni az emberek véleményét. "A feladat maradéktalan teljesítése érdekében elengedhetetlen követelmény a folyamat társadalmasítása, ennek keretében kommunikációs kampány lefolytatása" – írják, majd úgy folytatják, hogy "a megvalósítás érdekében a Miniszterelnökség rendkívüli sürgősségen alapuló beszerzési eljárást kíván lefolytatni".
Lényegében tehát azzal magyarázza a Miniszterelnökség Rogán Antal szomszédjának a megbízását, hogy a menekültek annyira a nyakunkon vannak, hogy az ellenük folytatott kampányt mihamarabb le kell folytatni, és a határidő csak így tartható.