Dariush 12 éves korában volt kénytelen elhagyni Afganisztánt a háború miatt, azt követően, hogy elvesztette édesapját. Iránba menekült édesanyjával, de mivel ott sem voltak ideálisak az állapotok az afgán menekültek számára, a rokonok támogatásával 15 évesen útnak indult Nyugat felé. Több vele egykorú vagy még fiatalabb útitársával Törökországon, majd a Balkánon át vezetett az útjuk, aminek a nagy részét gyalog tették meg, végig egymásban tartva a lelket.

Ma globálisan 30 millió Dariushhoz hasonló fiatalkorú menekült próbál békés és befogadó országot találni, közülük minden második 14 év alatti az ENSZ legfrissebb jelentése szerint. Mióta létezik a szervezet, még sosem volt ilyen magas a menekültek száma, ami világszerte eléri a 60 millió főt.

A városnéző túránk Dariushsal a Déli pályaudvarnál indul: ide érkezett hat évvel ezelőtt. Dariush ma már szűkszavúan ugyan, de könnyen mesél arról, hogy amikor útjuk során valaki megbetegedett, összedobták kis pénzüket, hogy egy-egy rövid időre bérelhessenek egy szamarat vagy lovat, hogy együtt mehessenek tovább. Embercsempészek segítségét is igénybe kellett venniük, hogy átjussanak a határokon, irataik ugyanis nem voltak, így bármilyen határon feltartóztatták volna őket.

Dariush Rezai

Stiller Ákos

2009-ben több ezer kilométer megtétele után végül a röszkei határ közelében kapta el őket a határőrség, onnan került a bicskei menekülttáborba, melyet fiatalkorú menekültek számára tartanak fenn. „Nem is tudtuk, hogy megérkeztünk Magyarországra. A határőrök hassal a földre parancsoltak minket, de mikor kiderült, hogy afgán vagyok és menekültként érkeztem, mindenhol kedvesebbek voltak” – idézte fel a városi túra során az emlékeit Dariush.

„Magyarország nem olyan ország, hogy feladja”

Miközben a Batthyány térre ér a busz, első benyomásaira emlékszik, hogy mennyire lenyűgözte a város. Ő maga egy kis faluból származik, és ilyenhez foghatóval még nem találkozott. A Parlament épületére elsőre azt hitte, hogy óriási mecsetet lát. Ma már Budapesthez köti a legtöbb barátja, rendszeresen találkoznak egyik kedvenc helyén, a Margitszigeten – mutatott elhaladtunkban a szigethíd felé.

Volt idő, amikor a Morrison's 2-be a Jászainál azért nem járt szórakozni, mert egy időszakban nem engedték be őket a biztonságiak, jegyezte meg szűkszavúan. A Nyugati pályaudvarnál járva kiemelte, hogy több afgán bolt is van a környéken, emiatt a WestEnd tetőterasza is egy gyülekezési pont, ahogy az Oktogon is. A várost járva arra figyel, hogy a még az apró szabálytalanságokat is kerülje, mert menekültként jobban odafigyelnek rájuk a rendőrök. Furcsa lehet ehhez hozzászokni, tegyük hozzá.

Elmondása szerint nagy nehézséget jelentett kezdetekben a magyar nyelvtan, de hat hónap alatt sikerült annyira megtanulna, hogy különösebb gond nélkül tudjon kommunikálni a magyarokkal. Ha nem kapott volna állami segítséget a tanuláshoz, akkor szinte lehetetlen lett volna beilleszkedni.

Stiller Ákos

A hozzánk érkező menekültek 90 százalékának nem is áll szándékában megtanulni magyarul, mert rövid időn belül továbbindulnak Németország, Franciaország vagy az Egyesült Királyság felé, a Dariushoz hasonlók a csekély kivételhez tartoznak, tette hozzá Simon Ernő, az UNHCR magyarországi kommunikációs munkatársa.

Dariush kedvenc tantárgya a történelem volt, lenyűgözőnek találta a forradalmainkat, azt tapasztalta „Magyarország nem olyan ország, hogy feladja”. Szerette a verseket is, Petőfit és József Attilát. Az osztályával közösen szavalták el egyszer a Nemzeti dalt a Múzeumkertben, maradandó élmény volt számára az „Esküszünk, esküszünk” sorokat kiabálni. A Than Károly Ökoiskolába járt, amely évek óta fogadja be a Magyarországon menekültkérelmet benyújtó fiatalokat. Dariush kiemelte, hogy olyan befogadó közösségre talált, hogy még egy imaszobát is sikerült kialakítani az épületben, csakhogy a muzulmán diákoknak ne kelljen elhagyni az iskolát, ha imádkoznak – Dariush egyébként nem tartja szigorúan magát a valláshoz.

Bántó a kormányzati kampány

Dariush érti a kormányzati plakátokat szövegét, és igen bántónak tartja, főleg azért, mert megtanulta a magyar nyelvet, ami szerinte a kultúra iránti tisztelet kifejezésének egyik módja. Elsőre még nem is ütötte meg annyira, de miután Orbán Viktor beszédei is elérték, még gyomorgörcsei is voltak attól, hogy esetleg el kell hagynia az országot. Mint mondja, nem szeretne elmenni és újrakezdeni mindent, legfőképp nem szeretne visszamenni Afganisztánba. A magyarok viselkedése szerinte nem változott meg még vele szemben, de aggodalmat szerinte már érezni a magyarokban. A szerb határra tervezett kerítésről óvatosan nyilatkozott, szerinte ez nagyban megnehezítheti az országba való bejutást, de később derülhet csak ki, hogy tényleg elterelheti-e a menekülteket másfelé.

Stiller Ákos

Hat év után már barátnője is az országhoz köti. Egyik tanára is azt mondta, „ha nem tanulod meg a nyelvet, sosem lesz csajod” – és ez hatott. Gyerekek, akiket ismer, 3 hónap alatt már vállalhatóan meg tudnak tanulni magyarul, nagy részük maradni is szeretne. Jelenleg turisztikai szervezőnek tanul egy OKJ-s képzésben, a turizmusban szeretne elhelyezkedni, mellette a Menedék Egyesületnél dolgozik tolmácsként és mediátorként. Dariush szerint, aki tényleg az országban szeretne maradni, azok a menekültstátusz megszerzése után elég hamar találnak munkát, jellemzően egy éven belül. Helyzetük nem összekeverendő a megélhetési migránsokéval, ezt Simon Ernő is megerősítette, szerinte ugyanis azok, akik az életveszély elől menekülve végre biztonságos országba érnek, azok nem kockáztatnák meg ezt a biztonságot azzal, hogy feketén vállaljanak munkát.

Dariush párhuzamba állította a Nyugatra távozó magyarokat a menekültekkel, szerinte ugyanis csak a perspektíva a különböző: egy afgánnak Magyarország szinte maga a Paradicsom, egy magyarnak Anglia hasonló jelentéssel bír.