Itthon hvg.hu 2015. június. 17. 09:38

"Az önök tulajdonosa" - Balog Zoltán még mindig haragszik Simicskára

"Amíg az önök tulajdonosa az, aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni" - mondta egy keddi rendezvényen a Magyar Nemzetnek az emberierőforrás-miniszter. Korábban hasonlóan utasította el a Hír Tv közeledését is.

Szinte szó szerint megismételte korábbi, Orbán Viktor iránti lojalitásáról tanúskodó nyilatkozatát Balog Zoltán a Magyar Nemzet újságírójának.

Az emberi erőforrások minisztere kedden részt vett egy, az üldözött keresztényekért rendezett demonstráción, ahol nem állt szóba a lap újságírójával, és ezt a Simicska Lajos laptulajdonos iránti ellenérzéseivel indokolta.

Szó szerint ezt mondta az újságírónak: "Az a helyzet, amíg az önök tulajdonosa az, aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni. Nagyon sajnálom!"

Az újságíró egyébként azt akarta megtudni, Balog hogyan egyezteti össze miniszterként a gyertyagyújtáson való részvételt a kormány bevándorláspolitikájával, illetve hogy szervezője-e a keddi rendezvénynek.

MTI / Mohai Balázs

A keddi nyilatkozat eléggé emlékeztet Balog Zoltán május eleji szavaira, amelyekkel kerek-perec a Hír Tv tudtára adta: nem nyilatkozik nekik, mert Simicska a főnökük, aki megsértette a miniszterelnököt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.