Itthon hvg.hu 2015. május. 27. 19:53

Feljelenti Gömörit a paralimpiai bizottság sportgazdasági igazgatója

Feljelentést tesz a Magyar Paralimpiai Bizottság sportgazdasági igazgatója a szervezet gazdálkodása ügyében. Kovács Brigitta az RTL Híradóhoz fordult, miután kedden hazug lejárató kampány szervezésével vádolta meg az elnök. A sportgazdasági igazgató azt állítja: Gömöri Zsolt milliókkal több szponzori jutalékhoz jutott, mint amennyit a nyilvánosság előtt bevallott, és olyan összegeket is felvett, amelyek nem is őt illeték meg. Gömöri szerint semmi sem igaz abból, amit munkatársa állít - hangzott el a szerdai hírműsorban.

Gömöri Zsolt még kedden is azt magyarázta az őt felkereső sportolóknak, hogy egy fillért sem költött a nekik járó pénzből. A beszélgetés azonban zárt ajtók mögött történt, tévékamerákat nem engedtek be.

A paralimpiai bizottság elnök ugyancsak kedden sajtótájékoztatón állította azt, hogy szerinte lejárató kampány indult ellene.

Később Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó a Facebookon írt nyílt levelet Gömöri Zsoltnak és a bizottságnak. Ebben úgy fogalmazott: „emberileg és erkölcsileg alkalmatlanok vagytok a vezetésre”, illetve "a parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek, akik nem képesek saját véleményt alkotni és akiket csúnya, gonosz emberek folyamatosan manipulálnak és megvezetnek".

Gömöri a sajtótájékoztatón megnevezte Kovács Brigittát, aki szerinte része az állítólagos lejárató kampánynak.

A sportgazdasági igazgató az RTL Híradónak azt mondta: nem ő adta ki azokat a dokumentumokat, amelyek Gömöri Zsolt állítólagos visszaéléseiről szólnak, de utóbbiakról tudott.

 Kovács Brigitta azután nyilatkozott, hogy hazatért egy szöuli kiküldetésről. Azt mondta: a botrány már az elutazása előtt elkezdődött, és Gömöri Zsolt arra kérte tőle, hogy senkivel ne beszéljen, csak vele. Ha pedig úgy dönt, hogy távozni szeretne a bizottságtól, busás végkielégítést kap – tette hozzá.

A sportgazdasági igazgató arról is beszélt: Gömöri Zsolt milliókkal több szponzori jutalékhoz jutott, mint amennyit a nyilvánosság előtt bevallott, és olyan pénzt is felvett, ami nem őt illette meg. Mindezt számlákkal tudja igazolni – mondta Kovács Brigitta.

Az RTL Híradó megkérdezte minderről Gömöri Zsoltot, aki szerint semmi sem igaz abból, amit Kovács Brigitta állított.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.