Többször nekimentek a kormánypártok Gyurcsány Ferencnek, akiről úgy beszéltek, mintha ő maga az ördög lenne. Orbán Viktor is megjelent az ülésteremben, és válaszolt is a képviselői kérdésekre. Így közötle, Vona ki akar lépni az unióból, amúgy meg utasítást adott ki, zavarják el azokat, akik rá vagy családjára hivatkozva akarnak pályázatot nyerni.
Teleki László szocialista képviselő az igazságügy minisztert kívánta faggatni arról, hogy miért akarják a roma ügyeket ellentétbe állítani a romaüggyel, ami nem más, mint bűnbakképzés a romákról. Mit kívánnak tenni a gyermekétkeztetés témájában? – kérdezte az ellenzéki politikus. Az igazságügyi miniszter, Trócsányi László megjegyezte, hogy a romák felzárkóztatásáról való beszéde miatt rasszistának minősítik. Jelezte, ezt visszautasítja. A romák felzárkóztatásának mindenképpen érvényt kell szerezni, mégpedig a menekültüggyel szemben is. Teleki erre azt felelte, hogy valós tartalommal kell megtölteni a programokat. Trócsányi: a kormány romapolitikája példamutató és közismert, például, hogy nem a segélyezésre helyezi a kormány a hangsúlyt, hanem a foglalkoztatásra.
Az újabb kormánypárti kérdező, Kovács Sándor (Fidesz) arra volt kíváncsi, hogy hány szociális dolgozót érint a július 1-től folyósított bérkiegészítés, hangsúlyozva, hogy a szférában dolgozók milyen nehéz munkát végeznek. Az emberi erőforrások minisztere helyett a tárca államtitkára, Rétvári Bence azt válaszolta, hogy 7,6 milliárd forintot csoportosít át a kormány 64 ezer ember béremelésére. A kérdező megnyugodott az átlagos havi 16 ezer forint fizetésemelés hírére.
Mit tervez a kormány a Corvinus Egyetemmel és a Budai Arborétummal? – tudakolta Ikotity István LMP-s képviselő, aki szerint az arborétum bezárása és értékesítése pótolhatatlan veszteséget jelentene. Az Emmi államtitkára szerint ezek az állítások nem tudni, honnan származnak. "Ne üljön fel az olyan hamis leveleknek, mint ami ebben az ügyben is megtörtént. Korábban említettem, ebben az esetben már nem a kormánynak kell magyarázkodnia, hanem a rendőrségnek nyomoznia." Ikotity szerint a felsőoktatási stratégia nem tartalmazza, hogy mi lesz az egyetemmel.
Firtl Mátyás (KDNP) azt hozta fel, hogy az ország biztonsági fenyegetettségének megváltozása miatt mit tesz a kormány. A migrációs nyomás egyre nagyobb kihívást jelent a nyugat-európai államok számára is. Hende Csaba honvédelmi miniszter válaszában azt mondta, hogy az Iszlám Állam felemelkedésének és az ukrán helyzetnek köszönhető a biztonsági fenyegetettség megváltozása. "Eljött az idő arra, hogy dinamikusan növeljük a honvédelem forrásait." Firtl jelezte, a választ örömmel nyugtázta.
Mirkóczki Ádám (Jobbik) felidézte egy tavalyi kérdését a halálbüntetéssel kapcsolatban. Orbán Viktornak szegezte, hogy a bűncselekmények brutalitása nem változott, akkor mi változott.
A miniszterelnök szerint egy kurta mondattal is válaszolhatna, de bővebb magyarázatot ad. Mint mondta, országos felháborodást okozott egy húszéves lány meggyilkolása néhány ezer forintért. "Az történt, hogy Brüsszel megtámadta a tényleges életfogytig tartó büntetést", azaz, hogy emeljük ki a büntetések közül. Ez Orbán szerint egy új helyzetet teremtett, szerinte nem védekezni kell, hanem "lépjünk előre", és ha el akarják venni a tényleges életfogytiglant, akkor beszéljük meg a halálbüntetést.
Erre válaszul Mirkóczki azt kérte, hogy Orbán írja alá a vitanapra vonatkozó jobbikos kezdeményezést. A miniszterelnök erre azt reagálta, hogy a Fidesz-KDNP tábora megosztott a kérdésben, így maguk között kell először ezt a vitát lefolytatni.
A szocialista Legény Zsolt a földművelésügyi miniszterhez intézett kérdést arról, hogy kertészeti gépberuházásra lehetett volna pályázatot benyújtani. Összesen tízmilliárd forintot osztottak volna szét. A pályázati ablak azonban nem két hétig, hanem csak két óráig volt nyitva, mert a támogatás elfogyott. Oka, hogy a teleszkópos rakodókat is beemelték a kertészeti kisgépek rovására. Mi lesz a kertészeti kisgépekre pályázni akaró gazdákkal. Fazekas Sándor miniszter szerint ezekkel a vidékfejlesztési támogatásokkal nem ők, hanem a Miniszterelnökség foglalkozik. "Tudomásom szerint az előző pályázatok maradványösszegét írták ki. Javaslom, olvassa el a kormány felépítését! – ajánlotta a képviselőnek.
A fideszes Pósán László az emberi erőforrások miniszterétől azt kérdezte, hogy kiknek okozott kárt a corvinusos levélhamisítási botrány? Az egyetem szétdarabolásáról jelentek meg hírek, ugyanakkor kiderült – tette hozzá Pósán –, hogy a levél nem volt hiteles. A vezetők felelősségének kérdését firtatta a képviselő. Rétvári Bence államtitkár szerint azoknak, akik terjesztették a "rémhírt", meg kell követniük a nyilvánosságot. "Feljelentést tettünk" – mondta Rétvári.
Szintén a miniszterelnöknek tett fel azonnali kérdést Schiffer András, az LMP képviselője. Létezik-e kettős mérce – tette fel a kérdést arra vonatkozóan, hogy "az Elios nevű cég, amelynek tulajdonosa az ön családjába tartozik, szinte vetélytárs nélkül nyert el pályázatokat". Döntött-e olyan pályázatról, amelyet az Elios nyert el? Szolgálja-e a kkv-szektor fejlődését, ha csak egy cég nyer adott pályázatokon? Nem tiltott pártfinanszírozás-e ez? Orbán szerint senki nem élvezhet előnyt, sem szenvedhet hátrányt családja miatt. "Aki rám vagy családomra hivatkozik, azt azonnal el kell zavarni" – tette hozzá a miniszterelnök.
A következő azonnal kérdést Vona Gábor, Jobbik-vezető tette fel Orbán Viktornak arról, hogy miről szóljon a vitánk az Európai Unióval a bevándorlással kapcsolatban. Vona arról beszélt, hogy a csatlakozási szerződés módosításával foglalkozzon a miniszterelnök. Aki válaszában úgy reagált, hogy ezek fontos részletkérdések, a lényeg, hogy a Jobbik az EU-ból és a NATO-ból való kilépést szorgalmazza. Vona szerint ezt soha nem tették szóvá, csak a szerződésmódosításról volt szó.