A KDNP ezentúl a termékbemutatók ellen indít harcot, de Harrach Péter szerint a vasárnapi boltzárat sem úgy gondolták, mint ami végül megvalósult.
A vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban a KDNP eredeti javaslata megengedőbb volt, mint a több egyeztetésen és módosításon átesett, végül elfogadott jogszabály – mondta a Magyar Hírlap pénteki számába adott interjúban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Hozzátette, a törvény szerint a kormánynak van lehetősége esetleges kivételeket tenni, de úgy tűnik, egyelőre marad a szigorúbb változat.
Harrach Péter azt mondta, a KDNP következő feladatának az időseket megtévesztő termékbemutatók ügyét jelölték ki.
A szintén KDNP-s javaslatként beadott magáncsőddel kapcsolatban Harrach azt mondta, ezzel a lehetőséggel a 2 és 60 millió forintnyi adóssággal rendelkezők élhetnek, akik pedig segítséggel sem tudnak törleszteni, vagy ezen az összeghatáron túl vannak, azokon a Nemzeti Eszközkezelő segíthet. Mint mondta, szerinte több tízezer ember élhet majd a magáncsőddel, de ő azt gondolja, hogy szükség lenne egy szociálisbérlakás-kezelő szervezetre is, amely az üres lakásokat tudná felhasználni.
A bevándorlással kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy fontos, hogy különbséget tegyünk a megélhetési bevándorlók és a menekültek között, az utóbbiak befogadása alapvető emberi kötelezettség. Harrach Péter a lapnak azt mondta: Európa nem tudja befogadni a világ minden részéről a jobb élet reményében érkezőket. A tapasztalatok szerint a különböző kultúrák nehezen vagy egyáltalán nem tudnak integrálódni – tette hozzá.
"A hagyományos európai gondolkodás nem jut levegőhöz, és a dinamikus demográfiai fejlődést produkáló bevándorlók rövid időn belül kiszorítanak minket a földrészről" – fogalmazott, hozzátéve: nem kell sok idő ahhoz, hogy Európában többségben legyenek a részben fundamentalista elveket valló migránsok.
A halálbüntetésről szólva a KDNP frakcióvezetője azt mondta: az állam polgárai életének védelmében élhet ezzel az eszközzel, feltéve, ha nincs más lehetősége, ugyanakkor a három csapás törvénye vagy a tényleges életfogytiglan lehetővé teszi, hogy a veszélyes bűnözőket kizárják a társadalomból. Magyarországon nincs szükség a halálbüntetés bevezetésére – jelentette ki.