2015. május. 20. 06:12 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 20. 08:36 Itthon

Magyar Hírlap: nyomoznak a Simon-pénzek eredete után

Az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor ügyében a nyomozás határideje június 11., ami szükség esetén meghosszabbítható – mondta a Magyar Hírlapnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A nyomozás feladata, hogy tisztázza, honnan származnak azok a pénzösszegek, amelyeket Simon Gábor külföldi bankokban helyezett el – írta a lap.

A szóvivő azt is közölte, hogy a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított politikus bankszámláját a gyanúsításban szereplő összeg értékéig zár alá helyezte a bíróság. A lap úgy tudja, a zár alatt lévő összeg meghaladja a százmillió forintot. 

A szóvivő megerősítette, hogy Simon Gáborral szemben újabb gyanúsítást nem közöltek, az adócsalás mellett öt rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják. 

A Simon Gábor terhére rótt osztrák bankszámlán elhelyezett összegeken túl az általa vásárolt üdülőingatlan és lakóingatlan ellenértékeként kifizetett forintösszeg is olyan ismeretlen forrásból származott, amelyeket a tárgyévekben benyújtott adóbevallásaiban nem tüntetett fel, és amelyek után az adót nem fizette meg – írta az újság.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.