Itthon hvg.hu 2015. május. 12. 13:39

Czomba néhány éven belül már megszüntetné a közfoglalkoztatást

Czomba Sándor az InfoRádiónak arról beszélt, hogy nem hisz a közfoglalkoztatás mindenhatóságában, és nem akarják hosszú évekig fenntartani ezt a foglalkoztatási formát.

Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Czomba Sándor.

"Ha az a kérdés, hogy addig, ameddig a versenyszféra nincs olyan állapotban, hogy munkát tudjon biztosítani minden munkakereső számára, az emberek segélyt kapjanak vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát, akkor ez a kérdés eldőlt" – mondta Czomba, aki viszont hozzátette: "nem hiszek a közmunka mindenhatóságában, és más sem hisz. Nem az a lényeg, hogy ezt a foglalkoztatási formát hosszú évekig, évtizedekig tartsuk fönt."

Az államtitkár azt mondta, szerinte három-négy év múlva a versenyszféra már képes lehet a tömeges munkaerő teremtésre, de az nagy probléma lenne, ha 2018-19-ben is még az lenne a kérdés, hogy négyszáz- vagy ötszázezer embernek kell-e közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosítani, mert ez azt jelentené, hogy a versenyszféra nincs abban az állapotban, hogy képes legyen tömegesen munkahelyeket teremteni. Czomba ezért azt mondta, "kétélű fegyver" a közfoglalkoztatás.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>