Itthon hvg.hu 2015. május. 08. 07:44

Orbán Viktor: vissza akarjuk kapni a jogot a halálbüntetés bevezetésére

A romeltakarítás után a polgári berendezkedés ideje jön el, de a bevándorlás kérdését rendezni kell – mondta el Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió péntek reggeli, 180 perc című műsorában adott interjúban. Azt is mondta, hogy vissza akarja adni a jogot a nemzetállamoknak arra, hogy maguk dönthessenek a halálbüntetés bevezetéséről. Ha úgy látják, hogy az állam nem képes megvédeni ártatlan polgárait halálbüntetés nélkül, akkor bevezetnék – mondta.

Nemzedéki problémáról kezdett el beszélni Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjúban, azt mondta, nehéz a mai fiataloknak elmesélni, hogy milyen volt a rendszerváltás előtt.

2015-re sikerült eltakarítani a 2008-as válság romjait, most a polgári berendezkedés következik, a polgári életminőség megvalósítása. Ennek nem lesz esélye, ha a bevándorlás problémáját nem oldjuk meg – mondja Orbán. Azt mondta, hogy meghússzorozódott a bevándorlók száma Magyarországon, és bár ma még átszaladnak rajtunk az illegális bevándorlók, de ha Németország és Ausztria lezárja a határait, akkor a menekültek itt maradnak, és veszélyt jelentenek a munkahelyeinkre.

Orbán elutasítja azt az ötletet, hogy a bevándorlókat az európai államok között osztják szét, azt mondja, mindenki védje meg a határait. Az embercsempészek hajóját el kell kobozni, mondja, de ha már itt vannak a partjainknál a hajók, akkor szerinte nincs mit tenni, hiszen mégiscsak európai állam vagyunk. Magyarország esetében inkább Koszovóval és Szerbiával való együttműködésről lehet szó, amelyet a magyar belügyminiszter eddig is jól kezelt – mondta Orbán. Mindenkit, aki tiltott határátlépést követ el, törvénysértést követ el, így őrizetbe kell venni, és így kell a menedékkérelmüket elbírálni – mondja Orbán, aki szerint a többség az megélhetési bevándorló, nem igazi menekült.

MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország az egyetlen ország, amely nyíltan beszél erről a problémáról, és ez azt jelenti, hogy meg akarja oldani – mondta Orbán. Arról, hogy a terroristákat összemossák a bevándorlókkal a nemzeti konzultációban, Orbán azt mondta, hogy a nemzeti konzultációra érkező vélemények azt jelzik, hogy nálunk van ilyen konzultáció, míg a kritikus országokban nincs. Számít, hogy az emberek összekapcsolják-e a bevándorlást az őket veszélyeztető dolgokkal – mondta.

Orbán boldog

Nagy-Britanniában a bátor politika győzött – mondta David Cameron csütörtöki győzelméről. Ennek ellentéte a mismásoló, médiavezérelt politika a magyar miniszterelnök szerint, de ő örül annak, hogy a bátor kormányok is újra bizalmat kapnak Európában.

Miért kell a halálbüntetést napirenden tartani?

Orbán szerint amikor a brutális bűncselekmények megjelennek, akkor az emberek nem érzik magukat biztonságban. Azt mondja, vita van arról, hogy van-e visszatartó ereje a halálbüntetésnek, mert fontos, hogy mit gondolnak erről az emberek. Szerinte az erről vitázóknak bele kell gondolniuk, hogy mi van, ha az ő családtagjukat ölik meg.

Politikai értelemben az a kormány terve, hogy olyan európai közvéleményt szeretnének kialakítani, amely eléri, hogy a halálbüntetésről minden nemzetállam önmaga dönthessen. Én az élet pártján vagyok – mondta a műsorvezető azon kérdésére, hogy halálbüntetés-párti-e. Azt mondja, ha halálbüntetés nélkül meg tudják védeni magukat megvédeni nem képes embereket, akkor nem lesz halálbüntetés, ha nem tudják megvédeni, akkor kell halálbüntetés.

Az emberek mindig többet szeretnének

A devizahiteles elszámolásról azt mondta, az emberek mindig jobbat szeretnének, miközben történelmileg példátlan, hogy az erőfölényével visszaélő hatalom, a bankok arra kényszerülnek, hogy 1000 milliárd forintot visszaadjanak a családoknak. Ettől persze még vannak családok, akik többet reméltek, de a határokat bírói döntés jelölte ki, a kormány elment a falig.

A kormány megvitatta a magáncsőd kérdését, és úgy látják, hogy vitára alkalmas, és a KDNP be is vezeti a parlament elé.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.