2015. május. 08. 19:23 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 08. 19:54 Itthon

Megszólalt a Fidesz-frakció is Áder mai döntésével kapcsolatban

A Fidesz-frakció tiszteletben tartja mind az államfő mostani, mind pedig az Alkotmánybíróság harminc napon belül esedékes döntését az állami földvagyonról szóló törvénymódosításról – közölte a képviselőcsoport. Hozzátették viszont, hogy maga a törvény "nem érinti a nemzeti parkok státusát, ugyanakkor ésszerűbbé teszi a gazdálkodást, átláthatóbbá a földkezelést, és bezárja a kiskapukat".

A Fidesz-frakció arra reagált péntek késő délután, hogy a köztársasági elnök bejelentette, álláspontja szerint az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes rendelkezései és elfogadásának módja nincsenek összhangban az alaptörvénnyel, ezért előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól.

A köztársasági elnök alkotmányban biztosított joga, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényeket az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra küldje – idézte fel közleményében a Fidesz-frakció.

Hozzátették, hogy egy jogi vitáról van szó, amelyben az Alkotmánybíróságnak kell döntenie és már a parlamentben is arról folyt a vita, hogy mely törvényi rendelkezés igényel feles többséget és melyikhez szükséges a kétharmados támogatás.

Az alaptörvény szerintük meghatározza, hogy mely törvényalkotási tárgykörök sarkalatosak, azonban hogy ez mely konkrét szabályok, törvényi szakaszok esetében jelent kétharmadosságot, korábban is politikai és jogtudományi viták tárgya volt. Ezekben a vitákban végső soron az Alkotmánybíróság jogosult dönteni.

A Fidesz-frakció szerint maga a törvény "nem érinti a nemzeti parkok státusát, ugyanakkor ésszerűbbé teszi a gazdálkodást, átláthatóbbá a földkezelést és bezárja a kiskapukat". Hozzátették, a törvény tiszta viszonyokat teremt azzal, hogy a nemzeti parkokhoz tartozó földek átkerülnek a Nemzeti Földalap kezelésébe.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.