Csütörtöktől egy új honlapot indítanak, az itt regisztrálók csatlakoznak az Al Gore volt amerikai alelnök által indított kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt - jelentette be kedden a magyar államfő.
Ha felemeljük a szavunkat az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen, arra ösztönözhetjük a párizsi klímacsúcs résztvevőit, hogy ambiciózusabb, elkötelezettebb megállapodást kössenek meg - mondta Áder János köztársasági elnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A köztársasági elnök hozzátette: ennek érdekében csütörtöktől egy új honlapot indítanak, www.elobolygonk.hu címen. Az itt regisztrálók csatlakoznak az Al Gore volt amerikai alelnök által indított kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt.
A köztársasági elnök hozzátette: a magyar adatvédelmi szabályok betartása érdekében neveket, személyes adatokat nem küldenek át az amerikai félnek, mindössze - közjegyzői hitelesítést követően, rendszeres időközönként - a regisztrálók számát.
Az államfő áprilisban azt mondta: Magyarországon szintén érzi a klímaváltozás hatását: hiába óvjuk a vízbázisainkat, ha a környezetünk nem teszi ezt.