2015. április. 24. 08:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. április. 24. 09:25 Itthon

Blikk: irodát intézett a kun-mediátoros Marcsikának a miniszter

Önkormányzati ingatlanban működött a jogosulatlan pénzügyi tevékenységével milliárdos kárt okozó Kun-Mediátor Kft. Karcagon – írta a Blikk. A lap szerint az akkori polgármester, Fazekas Sándor jelenlegi agrárminiszter az irodabérlet meghosszabbítását javasolta.

Fazekas Sándor korábbi karcagi polgármester, jelenlegi agrárminiszter javasolta 2005-ben, hogy öt évvel hosszabbítsák meg a Kun-Mediátor bérleti jogviszonyát, amelyet a képviselő-testület egyhangúlag meg is szavazott – írta egy korabeli jegyzőkönyvre hivatkozva a Blikk.

A frekventált helyen lévő ingatlan bérleti díja 2006-ban havonta négyzetméterenként a 750 forintot sem érte el, míg ugyanazon az ülésen egy másik ingatlan négyzetméterenkénti bérleti díját 50 százalékkal drágábban, 1140 forintban állapították meg – tette hozzá a lap.

A Blikk felidézte, hogy a cég vezetőjének, Dobrai Sándornénak, vagy ahogy a városban mindenki ismerte, Marcsikának önkormányzati tisztsége is volt. A piramisjátéka miatt elhíresült és jelenleg szökésben levő nő ugyanis nyolc éven keresztül az önkormányzat idegenforgalmi és külkapcsolati bizottságának volt külsős tagja, amikor Fazekas Sándor volt a város polgármestere.

Dobrainé és Fazekas a tárgyalóasztalnál is rendszeresen találkozhatott a lap szerint. 2004-ben például Szepsi és Karcag közötti idegenforgalmi együttműködésről tárgyalt Fazekas és Dobrainé a szlová­kiai partnereikkel. 

A Blikk kereste az egykori polgármestert, hogy mennyire ismerte Dobrainét és mennyire volt elégedett a bizottságban végzett munkájával, de az agrártárcánál azt a választ kapták, hogy a miniszter az üggyel kapcsolatban mindent elmondott, és a nyomozásra való tekintettel nem tudnak újabb információkat megosztani.

Korábban Fazekas arról beszélt, hogy sajnálatosnak és felháborítónak tartja azt a szélhámosságot, amellyel a Kun-Mediátor becsapta és kihasználta ügyfeleit, és őszinte reményét fejezte ki, hogy az ügy mihamarabb, mindenki számára megnyugtató módon fog rendeződni – tette hozzá a beszámoló.

Jelenleg a rendőrség sikkasztás gyanújával nyomoz, Dobrainé pedig a férjével ismeretlen helyre menekült, amely miatt nemzetközi körözést adtak ki ellene. Karcagon a Blikk szerint azt beszélik, hogy múlt hétfőn, közvetlenül a botrány kirobbanása előtt Latin-Amerikába, valószínűleg Mexikóba utaztak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.