Itthon hvg.hu 2015. április. 21. 16:26

Akár így is kinézhetnek majd a felújított budapesti metrókocsik – fotók

Prága mellett Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban is járnak olyan szovjet metrókocsik, amelyek élettartamát felújítással hosszabbították meg. Egy kicsit a megjelenésük is változott. Budapesten ugyanilyen szovjet metrókocsik futnak a 3-as metró vonalán, és ezeket is nemsokára felújíthatják.

A budapesti metrókocsik felújítására vonatkozó pályázatot már kiírták, már nyilvános a jelentkezők névsora, és az is, hogy az Alstom nemrég kiszállt közülük.

A felújított bakui metrókocsiknak talán az elején látszik leginkább a felújítás: egész modern küldőt kaptak a vezetőállásnál, ahhoz képest, hogy több évtizedes szerelvényekről van szó. A kocsik belsején is jól látható, hogy korszerűsítésen estek át. Az pedig már csak a véletlen műve lehet, hogy a bakui szerelvényeket szürkére és BKK-lilára mázolták a ráncfelvarráskor.

Facebook / Metróért Egyesület
Facebook / Metróért Egyesület

A fotókat a Metróért Egyesült Facebook-oldalán tették közzé.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.