2015. április. 19. 08:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. április. 19. 08:26 Itthon

Fizetés nélkül tankolt egy szlovák fiatal, a kútkezelőt is bántotta

Jogosítványa sem volt a húszéves pozsonyi férfinek, aki tavaly decemberben egy mosonmagyaróvári benzikúton ámokfutott. Nem sikerült elmenekülnie, a rendőrség most zárta le ellene a nyomozást.

Vádemelést javasol a rendőrség egy 20 éves szlovák autós ellen, aki fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról tavaly decemberben. A sofőr a kútkezelőt autójával elsodorta és menekülés közben egy másik járműnek, majd jelzőtáblának ütközött.

A nyomozás megállapította, hogy a pozsonyi férfi 2014. december 7-én kora délután egy mosonmagyaróvári benzinkúton tankolt autójába. Az üzemanyagot nem fizette ki, beült Skodájába, és távozni akart a töltőállomásról. A kútkezelő a bliccelőt megpróbálta visszatartani és gépkocsija elé állt. A sofőr hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindult és járműve előtt tolta a sértettet, aki egyensúlyát vesztve az aszfaltra zuhant.
A tolvaj nagy sebességgel elhajtott, de a parkolóból kivezető úton egy szabályosan közlekedő gépkocsinak, majd a füves padkára sodródva jelzőtáblának ütközött. A baleset okozója kiszállt és gyalog próbált menekülni, de feltartóztatták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. Az intézkedők megállapították, hogy a szlovák rendszámú autó vezetője jogosítvánnyal nem rendelkezik.

A férfi kihallgatásán beismerte, hogy négy alkalommal tankolt gázolajat és benzint két mosonmagyaróvári töltőállomáson, ahonnan fizetés nélkül távozott. Autója csomagtartójából műanyagkannákba töltött benzint foglaltak le a rendőrök. A lopott üzemanyagot el akarta. adni

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 20 éves pozsonyi férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt nyomozott. Az ügyet a napokban lezárták, az illetékes ügyészségnek vádemelést javasolnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.