Itthon MTI 2015. április. 17. 11:44

Szakszervezetekkel tüntetnek a netadós civilek május 1-jén

A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a netadó ellenit tüntetések szervezői közös majálist terveznek.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) valamint a kormány intézkedései ellen fellépő civil szervezetek együtt majálisoznak és demonstrálnak május 1-jén Budapesten – jelentették be az érintettek pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Kordás László, az MSZSZ elnöke elmondta, hogy a május elsejei közös majális egyben demonstráció, tüntetés is lesz európai béreket stadionok helyett jelmondattal. Kifejtette: úgy látják, hogy a munka világában és más területen folyamatos leépülés van a bérek, a korhatár előtti nyugdíj területén, illetve a munka törvénykönyve is rengeteg problémát okoz a munkaadóknak és a munkavállalóknak.

Kordás László elmondta, a demonstráción felszólalók rávilágítanak arra, hogy a munkavállalók, az emberek tisztes megélhetést szeretnének, valamint tüntetnek az életminőség javulásáért is.

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés egyik szervezője hangsúlyozta: a civilek hosszú ideje foglalkoznak a szegénység enyhítésével, és úgy vélte, Magyarországon jelenleg komoly megélhetési válság van, szerinte ez az Orbán-kormány miatt következett be, mivel a visegrádi négyek közül egyedül Magyarországon nőtt a szegénység 2011 óta.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke kiemelte, hogy szövetségük mögött több mint 250 ezer tag van. Szerinte a tüntetésük megmutatja majd, hogy ez az az erős szakszervezet, amelyik képes kiállni a dolgozókért. 

A tüntetés üzenet lesz a kormánynak, hogy egyeztetés nélkül nem lehet szociális párbeszédet folytatni, az egyeztetésen pedig az ipar mellett a közszolgálatnak, a közszférának is helye van – mondta Székely Tamás, aki szerint az ígéretek ellenére a korengedményes, a korkedvezményes nyugdíjból nem lesz semmi, a munka törvénykönyvével kapcsolatos ígérgetésekből is az látszik, hogy a kormány érdeke az időhúzás, a sztrájktörvény esetében pedig a kormány nem akar megállapodni a szakszervezetekkel.

Mészáros Balázs, a Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének tagozatvezetője a sajtótájékoztatón az összefogás szükségességét hangsúlyozta a munkavállalók és a munka világából kitaszítottak érdekében. Kérdésre válaszolva Kordás László elmondta, hogy egy tízezres létszám jelentene akkora kritikus tömeget, amellyel a követelésük megfelelő súlyt kapna.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.