Itthon MTI 2015. április. 17. 13:31

MSZP-s szavazattal ment át a hajléktalanokat kitiltó javaslat Szentendrén

Szentendre képviselőtestülete megszavazta a hajléktalanok kitiltását a közterületekekről. A javaslatot a Jobbik és a Fidesz mellett az MSZP-s képviselő is megszavazta.

A szentendrei közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a város bizonyos pontjairól kitiltják a hajléktalan embereket – számol be a Kettős Mérce blog, amely felhívja a figyelmet, hogy a javaslatot a fideszes és a jobbikos képviselők mellett az MSZP-s képviselő is megszavazta a javaslat elfogadását.

A hajléktalanok jogaiért küzdő A Város Mindenkié (AVM) csoport tegnap nyílt levelet írt az önkormányzati képviselőknek, kérve, ne szavazzák meg a javaslatot. Ebben a szervezet emlékeztetett arra, hogy a hajléktalan emberek hatósági üldözését elítélte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, továbbá számtalan szakmai, egyházi és civil szervezet mind Magyarországon, mind pedig külföldön.

A hajléktalanság kriminalizálása ellen felszólalt többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke, a Habitat for Humanity magyarországi szervezete, a Szent Egyed katolikus közösség és számos egyházi vezető, a Menhely Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a budapesti hajléktalan-ellátó szervezeteket tömörítő Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, a hajléktalansággal foglalkozó szervezeteket tömörítő (brüsszeli székhelyű) FEANTSA, a Human Rights Watch, az Amnesty International, továbbá az Európai Bizottság és az ENSZ szakértői. Tavaly télen három földrészen 14 városban tiltakoztak civil szervezetek Magyarország külképviseletei előtt a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.