Nem sikerült megszerezni a kétharmadot az állami földvagyonról szóló törvényjavaslat esetében, így a zárószavazást is elhalasztotta a kormány. Megemelik a rendvédelmisek bérét, minden Quaestor-károsultat kártalanítanak, és katonákat küldünk az Iszlám Állam ellen.
175 igen, 71 nem ellenében leszavazta az állami földvagyonról szóló törvény minősített többséget igénylő módosításait a parlament. Ahhoz, hogy átmenjen, 131 igenlő szavazatra lett volna szükség. Végül a kormány kezdeményezte a javaslat zárószavazását.
A javaslat egyébként a Fideszt is megosztotta, ami a nemzeti parkokra is hatással lenne. Eddig ugyanis a nemzeti parkok vagyonkezelésében is volt állami föld. A természetvédők hetek óta tiltakoztak, még a Kövér László vezette szervezet is keményen beszólt, ám a minisztérium azt ígérte, nem lesz baj.
Katonákat küldünk az Iszlám Állam ellen
137 igen és 57 nem szavazat mellett elfogadták a magyar részvételt az Iszlám Állam elleni koalícióban, az iraki Erbílben. Összesen 150 katonából 110 teljesítene szolgálatot a helyszínen, hat magyar tiszt pedig a vezetési pontokon lenne jelen. A kormány szerint attól, hogy magyar katonák is részt vennének az Iszlám Állam elleni harcban, nem nőne hazánkban a terrorfenyegetettség.
Loretta Napoleoni, nemzetközi hírű terrorizmus-szakértő szerint viszont törvényszerűen nőni fog. (A vele készült interjút itt olvashatja)
Emelik a rendvédelmisek bérét
Ugyan megszavazta az ellenzék a rendőrök és a katonák bérének emelését – az idén 30 százalékkal, majd azt követően évente 5-5 százalékkal nőnének a bérek az ágazatban.
Az MSZP és az LMP azonban jelezte, az igen szavazat csak a béremelésnek szól, a szocialisták szerint ugyanis a törvény többi része nem támogatandó. Az LMP pedig a hivatásos állomány szólás- és gyülekezési szabadságának korlátozása miatt az Alkotmánybírósághoz fordul.
A képviselők a jogszabály kétharmados többséget igénylő részeit 188 igen, 3 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el, míg az egyszerű többséget igénylő részek 188 igen, 2 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett mentek át.Kártalanítják a quaestorosokat
Megszavazták, hogy kiemelt figyelmet kapjanak a Quaestor-károsultak a kártalanításkor. A törvényjavaslattal felállítanának egy követeléskezelő alapot, amely a Quaestor minden károsultját kártalanítaná 30 millió forint erejéig. A javaslat értelmében a károsultak július végéig juthatnának hozzá pénzükhöz.
Így horgászhatunk a jövőbenMegszűnik a jövőben a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken: 2016-ra és az azt követő évekre már nem adható ki kereskedelmi célú halászati engedély. Az állami horgászjegy kiadásához szükséges feltételek közül törlik a fogási napló leadását. Mentesülnek az állami horgászjegy díjának megfizetése alól a vakok vagy gyengénlátók. A halászati őröknek joguk lesz arra, hogy elvegyék az állami horgászjegyet, a turista állami horgászjegyet, illetve az állami halászjegyet azoktól, akik nem jegyzik be fogásaikat a fogási naplóba.
A jövőben halvédelmi bírságot szabhatnak ki azokra, akik nem fogható halat, illetve más hasznos víziállatot fognak ki vagy gyűjtenek be, akik a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen őshonos halat fognak, illetve akik a pecázás során folyamatosan felügyelet nélkül hagyják a horgászfelszerelésüket.