2015. április. 14. 17:50 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 14. 17:50 Itthon

Életfogytiglant kértek a csepeli hajléktalanok gyilkosaira

Tényleges életfogytiglant indítványozott vádbeszédében az ügyész az öt halálos áldozatot követelő csepeli hajléktalangyilkosságok ügyében az elsőrendű vádlottnak a Fővárosi Törvényszéken kedden.

A büntetőperben több vádirat egyesítésével kilenc ember ellen folyik az eljárás, az ügyész két vádlott esetében hatszorosan minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt kérte a bűnösség kimondását.

Az ügyész szerint a szerb férfi mellett a másodrendű vádlott is életfogytiglant érdemel, de esetében a vád képviselője nem kérte a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való végleges kizárást. Rajtuk kívül több vádlottra hosszabb tartamú fegyházat, illetve börtönt kért az ügyész.

A vádbeszéd szerint kisiklott életű, gyökértelen, társadalom peremére sodródott emberek voltak a bűncselekmény-sorozat szereplői.

Az elsőrendű vádlott egy 40 év körüli szerb férfi, akit egyszer több mint tíz éve már bűncselekmény elkövetése miatt kiutasították Magyarországról. 2007-ben azonban egy szerb börtönből megszökve ismét Magyarországra jött, Budapesten a Boráros téri hajléktalanokhoz csapódott, majd felismerte a lehetőséget, és megpróbált társaiból bűnözői csoportot szervezni. Azt mesélte magáról, hogy részt vett a jugoszláviai háborúban, a többiek hallgattak rá, tartottak tőle.

Az elsőrendű vádlott és társai kint éltek a csepeli erdőben, alkalmi bűncselekményekből tartották el magukat, az eperföldön marihuánát termesztettek, fogyasztottak, de volt aki az alkoholista volt - mondta el az ügyész.

A szerb férfi egyik ismerősükre azért orrolt meg, mert szerinte lopós, hazudós volt, a neki terjesztésre átadott több mint egy kilogramm marihuána pedig eltűnt. Ezért a szerb férfi 2010 szeptemberében táborukba csalta a sértettet, három társával összeverte, majd felakasztotta. Az áldozat szenvedései sokáig tartottak, holttestét elégették, a hatóságok nem bukkantak a nyomára.

Egy négytagú családot azért irtott ki a szerb férfi és egyik társa, mert azon a területen gyűjtötték a színesfémet, ahol szerintük nem lett volna szabad. A család két férfitagját baltával leütötték és megfojtották, két nőt pedig megfojtottak, majd a holttesteket nagyrészt elégették.

Ezen kívül még több esetben kíséreltek meg emberölést azért, hogy megszerezzék ismerőseik értékeit, pénzét vagy éppen, mert lopás közben leleplezték őket a biztonsági őrök. Csak a véletlenen múlt, hogy nem lett több áldozata a bűncselekmény-sorozatnak.

Az ügyész nem fogadta el azokat a vádlotti védekezéseket, hogy a szerb férfitól való félelmükben vettek részt a cselekményekben, mert az ügyész szerint volt lehetőségük, hogy kivonják magukat a férfi befolyása alól. Ez olykor meg is történt, többnyire akkor, amikor valakinek már elege lett az elkövetett szörnyűségekből.

A szerb férfi ellentmondó vallomásokat tett, általában tagadta bűnösségét, de volt amit részben beismert. Társai főként egymásra vallottak, de volt aki több cselekményt beismert. A szerb férfi volt az egyetlen a vádlottak közül, aki nem kért bocsánatot az egyik áldozat korábbi tárgyaláson meghallgatott édesanyjától, sőt, szóban még rá is támadt a nőre.

A vádlottak közül hárman más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztésüket töltik, a szerb férfi fegyveres bolti rablások miatt kapott egy másik eljárásban hat és fél évet, egyik társa pedig hét és fél évet. Másik három vádlott előzetes letartóztatásban van.

A büntetőper a védőbeszédekkel folytatódik, az elsőfokú ítéletet várhatóan májusban hirdeti ki a törvényszék.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.