2015. április. 07. 21:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. április. 07. 21:51 Itthon

Most pónik léptek meg a cirkuszból, ahonnan oroszlánok is elszöktek már

Pónilovak állták el az utat hétfőn délután Hódmezővásárhelyen. Kiderült, hogy az egyik cirkuszból szöktek meg. Senkinek nem esett baja és pillanatok alatt befogták az állatokat. Ugyanebből cirkuszból négy héttel ezelőtt Kecskeméten két oroszlán szökött meg, három évvel korábban pedig Pécsen egy egész afrikai állatsereg. Az igazgató szerint rejtély, mi történik az állataikkal – derült ki a keddi RTL Híradóból.

A hvg.hu március 10-én írt arról, hogy megszökött három oroszlán Kecskeméten az Eötvös Cirkuszból. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a város szabadidő központjába, ahonnan platós kocsiban mentették az embereket az ottani parkból. Egy órán belül mindhárom állatot elfogták.

Hétfő délután pónilovak állták el az utat Hódmezővásárhelyen. Az RTL Klub híradója szerint a patások ugyanabból szöktek meg, mint márciusban Kecskeméten az oroszlánok. Nem ez volt az első ilyen esetük: három évvel ezelőtt néhány láma, zebra és teve lógott meg tőlük Pécsen, az állatok az egyik forgalmas úton rohangáltak.

A cirkusz igazgatója, Eötvös Lóránd szerint rejtély, hogyan szökhettek meg az állatok, de feltételezése szerint egyik fuvarozó hibája miatt léptek meg tőlük a pónik. „Ez olyan rejtély, mint a Bermuda-háromszög" – fogalmazott, és egyben cáfolta, hogy reklámfogás miatt direkt engednék ki az állatokat.

Eötvös Lóránd azt ígérte, hogy ezután jobban vigyáznak az állataikra.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.