2015. március. 28. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 28. 15:46 Itthon

Fidesz: az MSZP el akarja tussolni a brókerbotrányt

A Fidesz szerint az MSZP választmánya ugyanúgy igyekszik eltussolni a "szocialista brókerbotrány" felelősségét, ahogyan azt eddig minden politikusuk tette.

Az MSZP választmánya szombati ülésén azt kérte a párt parlamenti frakciójától: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Quaestor-ügy károsultjai megkapják a pénzüket.

A Fidesz-frakciótól erre úgy reagáltak: az MSZP választmányának azokra a kérdésekre kellene keresnie a választ, hogy "a szocialista kormányok vajon miért hunytak szemet az évtizedes pénzügyi korrupció fölött, miért engedtek brókereket a kormányuk közelébe, és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában".

A kormánypártiak szerint amíg "a szocialisták évtizedekig hagyták, hogy zavartalanul működjön a pénzügyi korrupció", addig a mostani kormány feltárta, és véget vet annak.

Közleményükben úgy fogalmaztak: "egymás után kattan a bilincs a brókerbotrány érintettjein", így mielőbb választ kaphatunk arra, hogy kik és hová tüntették el az emberek pénzét.

Kitértek arra is: az Országgyűlés kedden szavazhat a Fidesz törvényjavaslatáról, amely "lehetővé teszi, hogy az összes szélhámos összes cégének vagyonát és akár személyes vagyonát is zárolni lehet akár már folyamatban lévő ügyekben is". Ezt követően újraszabályozzák a befektetési szolgáltatásokat és rendet tesznek a brókerpiacon - ígéri a kormánypárti képviselőcsoport.

A kártalanítással kapcsolatban azt írták, hogy az a törvényeknek megfelelően halad, sőt a Buda-Cash kisbetéteseinek esetében lassan a végéhez ér, majd hamarosan a Quaestornál is megkezdődhet.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.