Itthon hvg.hu 2015. március. 25. 16:41

Szörnyű volt a három hét – megszólalt a Simicska miatt távozó főcélpontos

Általános rosszkedv uralkodott a Hír Tv székházában február hatodikát követően, amikor felállt Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője – mondta a Demokratának Losonczi Kata, a csatorna Célpont című egykori műsorának szerkesztő-riportere.

Február hatodikát, a fekete pénteket követő két és fél, három hét szörnyű volt – mondta a Demokratának Losonczi Kata, a Célpont egykori riportere.

Az interjú előzetese szerint a szerkesztő arról is beszélt, hogy a kollégák között sem volt meg a munkához nélkülözhetetlen kölcsönös bizalom, mindenki próbált rájönni, ki kivel van ebben a helyzetben, senki sem tudta, mi lesz vele.

A Célpont stábja február 25-én mondott fel testületileg a Hír Tv-nél, és nyíltan kiálltak Orbán Viktor mellett. A Facebookon közzétett rövid videón fekete ruhában közölték, hogy eddig bírták, és hogy "szerintük Orbán nem geci".

Később a műsorkészítők azt állították, a videót nem felmondásnak szánták, de a közzététel után már nem volt visszaút. A műsor névtelenséget kérő munkatársa úgy értelmezte akciójukat a Hír24-nek, hogy azt egyfajta kiállásnak szánták a vulgáris hangnem, az agresszív fellépés ellen. Simicska Lajos véleményének stílusa zavarta őket, és nem az, hogy kit illetett keresetlen szavaival.

Később Simicska Lajos is reagált a célpontosok távozására, az Indexnek azt mondta róluk, "ezek tróger, jellemtelen gecik".

YouTube
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.