2015. március. 17. 14:34 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 17. 14:27 Itthon

Vakcinázást rendeltek el a kéknyelvűség megelőzésére

Állami költségre a kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el.

A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a kötelező védekezés állami költségre történik és a jövőben esetlegesen kitörő járvány körüli 20 kilométeres körzetben kell majd végrehajtani. A kitörések körüli, mintegy 150 kilométer sugarú körben az állattartók állami támogatás mellett önkéntesen vakcinázhatják állataikat. Azokon a területeken azonban, amelyek nem állnak a kéknyelv betegség miatt korlátozás alatt, az állatok vakcinázása tilos - írták.

A tárca közleménye emlékeztet: tavaly október 14-én a Nemzeti-élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága Csongrád megye déli részén, két helyszínen, a kéknyelv-betegség (BTV-4 szerotípus) kitörését erősítette meg.

Tavaly december elejéig összesen 77 állattartó telepen mutatták ki a betegség jelenlétét. Azóta úgynevezett vektormentes periódus van, vagyis a vírust terjesztő törpeszúnyogok inaktívak, így a járvány jelenleg nem terjed.

A vírust terjesztő törpeszúnyogok állományainak csapdázásos vizsgálata, illetve az állatállományok fertőzöttségének felmérésére irányuló monitoring program folyamatosan zajlik - olvasható a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?