2015. március. 17. 20:42 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 18. 02:12 Itthon

Vádat emelhetnek a félezer embert átverő milliárdos csaló ellen

Több mint ötszáz embernek összesen kétmilliárd forintnál is nagyobb kárt okozott egy ebesi férfi a gyanú szerint. A rendőrség csalás miatt javasol ellene vádemelést.

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást K. Sándor ebesi lakos ellen, aki az eljárás adatai szerint 547 sértettől összesen több mint kétmilliárd forintot csalt ki jövedelmező befektetések ígéretével - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

Dobó Dénes szerint az egyik sértett 2013 áprilisában kötött szerződést a gyanúsított befektetésekkel foglalkozó cégével. A befizetett pénzért cserébe K. Sándor a banki kamatoknál jóval kedvezőbb hozamot ígért. Mivel mindebből semmi nem valósult meg, a sértett az év októberében feljelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságon, amely csalás büntettében rendelt el nyomozást.

A nyomozók megállapították, hogy még 546 sértettje van a bűncselekménynek, és kiderült az is, hogy a sértetteknek összesen több mint kétmilliárd forint káruk keletkezett. K. Sándort 2013 decemberében őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.