Nyomozást rendeltek el a siófoki szemétdíj-botrány miatt
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt eljárást indított a siófoki kapitányság ismeretlen tettes ellen a tavalyi szemétdíj-befizetések elmaradásának ügyében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Siófok önkormányzata öt napja jelentette be, hogy csaknem százötven embernek, köztük helyi politikusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek nem kellett tavaly hulladékszállítási díjat fizetniük Siófokon, ami becslések szerint 3,5 millió forintnyi bevételkiesést jelent a térségi önkormányzati társulásnak.
A történtek miatt Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere a térségi hulladékgazdálkodási önkormányzati társulásának elnökeként feljelentést tett hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás gyanúja miatt.
A sonline.hu hírportál értesülései szerint az ügyben érintett közszereplők elkezdték befizetni az elmaradt díjakat. A portál úgy tudja, a listán az előző polgármesteren, jegyzőn és alpolgármestereken, valamint két városi orvoson kívül a korábbi siófoki képviselő-testület tagjai szerepelnek a jobbikos Gömbös Katalin kivételével.
Az alpolgármester, a Siófokért Egyesületet képviselő Hamvas Péter, aki az előző kormányzati ciklus idején képviselő volt, a Facebookon azt írta, fizetni csak az tud, aki számlát kap.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a város képviselő-testülete semmiféle határozatot nem hozott arról, hogy mentesítsék őket a fizetés alól, arról pedig, hogy a szolgáltató kinek biztosít térítésmentes szolgáltatást, maga dönt. Az alpolgármester bejegyzése szerint a tavalyi hulladékszállítási díjat a csekk kézhezvételét követően befizette.
Tavaly januártól a 27 önkormányzat tulajdonában lévő Siókom Nonprofit Kft. lett a térség hulladékszállítási közszolgáltatója, felelve a hulladékkezelési díjak beszedéséért is.
Az éves díj esetenként több tízezer forint. A kedvezményezettek nagy része a hulladékszolgáltatásban érintett cégek (NHSZ Zöldfok Zrt., a Kertfok Kft. és a Siókom) munkavállalói közül került ki. Mintegy tucatnyi helyi politikus, illetve városvezető is mentesült a díjfizetés alól, esetenként több ingatlanára is.
Az ősszel megválasztott független polgármesternek fideszes többségű képviselő-testülettel kell irányítania a balatoni várost. A szemétdíj-fizetési botránnyal kapcsolatban a Fidesz-frakció egy része is Lengyel Róbert mellé állt.
Az üggyel kapcsolatban Szabó Zoltán, a szolgáltatást közvetlenül végző cég vezetője a sonline.hu-nak azt nyilatkozta: üzletpolitikai döntés volt, hogy nemcsak dolgozók, hanem például politikusok is szerepeltek a kedvezményezettek listáján.