Itthon hvg.hu 2015. március. 08. 20:10

Simicska szerint Orbán azt mondta neki, arra kérték, jelentsen róla

Simicska Lajos ismét nagyot dobott, azt állította a Mandinernek, hogy Orbán Viktort arra kérték, jelentsen róla, majd ezt az állítását az ATV-nek is megerősítette.

„Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Orbán Viktornak tulajdonítja ezt a mondatot Simicska Lajos, aki a Mandinernek azt mondta, hogy "már nem tudom, mit gondoljak", amikor kettejük közt Orbán állítólagos beszervezése szóba került az egyetem előtti katonai szolgálatot követően.

A vállalkozó szerint az állításait alátámasztó dokumentumok Moszkvában megtalálhatóak és , ha "ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon".

A Mandiner szerint a Miniszterelnökségtől érkezett válaszban cáfolják Simicska állítását, és korábban közzétett dokumentumokkal támasztják alá a miniszterelnök álláspontját.

Simicska Lajos az ATV Szabad Szemmel című műsorában megerősítette a Mandinernek adott nyilatkozatát arról az Orbán Viktorral folytatott nyolcvanas évekbeli beszélgetésről, amelynek során a későbbi miniszterelnök állítása szerint bevallotta neki, hogy "jelentenie kell" róla.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.