Itthon hvg.hu 2015. március. 05. 16:13

Index: Szuperkórháznak kell a Déli pályaudvar helye?

Kormányzati körökben felvetődött, hogy a Déli pályaudvar helyére épülhetne a fővárosi szuperkórház, ha végül tényleg bezárják az állomást – írja saját információira hivatkozva az Index. Ezt támasztja alá, hogy a napokban a kormány arra kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot: vizsgálják meg, hogy lehetne véglegesen Kelenföldre költöztetni a Déli pályaudvar utas- és vonatforgalmát. Rogán Antal fideszes frakcióvezető egy hónapja jelentette be, hogy új szuperkórház építését javasolják Budapesten.

A Fidesz-frakció felkérte korábban a kormányt arra, hogy a kórházépítéséhez szükséges anyagi forrásokat uniós pénzek felhasználásával is teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről. Az új, egyfajta egészségügyi központként működő kórház felépítése akár több tízmilliárd forintos beruházás is lehet – emlékeztetnek a cikkben.

Az új kórház felépítése mellett szól, hogy Budapesten teljes káosz uralkodik a sürgősségi ellátásban, összevissza szállítják a betegeket a kórházak között.

A Déli pályaudvar viszonylag jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik: könnyen elérhető Buda nagy részéről, ráadásul a közeli BAH-csomópontnál van az egyik fontos mentőállomás is. Az Alkotás úton hamar odaérne a kórházba a mentő az M1-M7-es autópályán vagy Budaörs környékén történt balesetektől. A Déli szintén könnyen megközelíthető az Erzsébet híd felől a Hegyalja úton.

MTI / Máthé Zoltán

Az állomás felszabaduló területével egyben egy másik fontos kérdést is megoldhatnának. A dugódíj bevezetése miatt szükség lesz P+R parkolók kialakítására: a mostani vasúti területen erre lenne lehetőség, és a tömegközlekedési csatlakozás is meglenne, mivel ott van a 2-es metró végállomása.

A Déli pályaudvaron most szünetel a vasúti közlekedés, mert a közeli alagút felett megcsúszott a föld, így a helyreállításig nem engedik errefelé közlekedni a vonatokat. Csak a Kelenföldi pályaudvarig járnak a szerelvények.

A MÁV nem engedné a Délit

Nagyon nem szeretné a Déli bezárását a MÁV, szakemberek szerint rövid távon egyenesen öngyilkosság lenne ez a lépés – írja az Index.

A pályaudvar kiváltásához az kellene, hogy a körvasútsoron legyenek megállók, és Kelenföldet alkalmassá tegyék a Déli forgalmának átvételére. Az alagútomlás miatt kialakult helyzet megmutatta, hogy a Kelenföldi pályaudvar nem bírja el a pluszforgalmat: az elővárosi vonalak közül minden másodikat töröltek, a nyári hónapokban pedig a balatoni forgalomhoz szükséges kapacitás fele sem állna rendelkezésre.

Tarlós: Hosszú idő kell ahhoz, hogy történjen valami a Délinél

Az Index megkérdezte a főpolgármester véleményét is a pályaudvar lehetséges elköltöztetéséről. Tarlós István azt mondta: a pályaudvar szerinte műszakilag nincs jó helyen, de nem az ő kompetenciája eldönteni, mi legyen vele. Hosszú ideig tart még, mire a Délinél történni fog valami – tette hozzá.

A Kelenföldi pályaudvarról annyit mondott, hogy egyes vélemények szerint túl szűk, nem bővíthető, ezért alapos szakmai egyeztetés kell, mielőtt döntés születne a forgalom áthelyezéséről.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.