Csintalan Sándor szerint a miniszterelnök a tavalyi választási győzelem után radikálisan át akarta szabni a médiapiacot. Csintalan állítja, ezt Simicska Lajos mesélte el neki, akinek viszont tavaly áprilisban számolt be a terveiről Orbán Viktor.
„Jó, Lajos, ha te ebben nem akarsz részt venni, akkor majd megoldjuk máshogy” – állítólag így vitatkozott egymással Orbán Viktor és Simicska Lajos tavaly áprilisban. Legalább is így tudja Csintalan Sándor volt szocialista politikus, volt kocsmatulajdonos, a Hír Tv egykori és a Lánchíd Rádió jelenlegi műsorvezetője.
Csintalan a Magyar Narancsnak adott interjújában mondta el, hogy miket mesélt neki a barátjának nevezett Simicska az említett találkozóról. (A Magyar Narancs csütörtökön kerül a standokra, a szerkesztőségek már szerdán délután kapnak a friss lapból.)
Mint arról a hvg.hu szerda reggel beszámolt, a milliárdos vállalkozó az utóbbi időben többször beszélt a környezetének a miniszterelnökkel folytatott tavalyi, utolsó egyeztetéséről. Itt állítólag szóba került a magyarországi médiapiac teljes átalakítása, illetve az, hogy az RTL Klub és az Index annyira erős szereplője a piacnak, hogy gyengítésük – esetleg a szerkesztőségek átalakítása – nélkül a jobboldal nagyon nehezen tud majd teret nyerni az online és a tévés piacon, pedig hosszú távon mindkettőre nagy szükség lenne.
Ezt hangsúlyozta Csintalan is az interjúban. „Az a találkozó arról szólt, hogy a választási győzelem után a miniszterelnök tájékoztatta a Lajost, hogy mi lesz a jövő. A jövő pedig – mondta Orbán – egy másik média lesz. Tehát, amit már korábban mondtam az Indexről, meg hogy a Lánchíd Rádió nem kell, és hogy lesz egy saját médium. A Lajos meg erre azt mondta, hogy nem” – mondta Simicska munkatársa. Az interjú egy másik pontján Csinatalan azt állította, hogy Simicska arról beszélt neki, Orbán azt kérte, hogy az Indexet meg kell venni, „átalakítani, felszántani”.
Csintalan hosszan beszélt az interjúban arról is, hogy mi történt a Nemzet-csoportnál az Orbánhoz hű vezetők február 6-i felmondásakor. Szerinte a felmondott vezetők egy előre megtervezett akcióval akarták meggyengíteni Simicska médiáját.
Keressük Simicska Lajost, hogy megkérdezzük, ő hogy emlékszik a tavalyi beszélgetésre.