Nol: Gyanús tanulmányokért kapott milliókat a zöldhatóság volt vezetőjének cége
Nem Püspökladány lehet az egyetlen település, ahol az országos zöldhatóság volt főigazgatója sok milliót zsebelt be tanulmányírás címén – írja a Népszabadság. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy T. Jánosné cége például Törökszentmiklósnak négymillióért írt tanulmányt, alig két hét alatt.
A Népszabadság múlt héten írt arról, hogy bírósági szakaszba került a hűtlen kezeléssel vádolt egykori főigazgató ügye, amit első fokon a berettyóújfalui bíróságon tárgyalnak.
Az ügy lényege, hogy az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség volt főigazgatójáról kiderült: doktori címe egy amerikai „kamuegyetemről” származik, C típusú nyelvvizsgája sem volt, és hűtlen kezelés miatt nyomozást indítottak ellene.
A vád szerint T. Jánosné cége úgy jutott pénzhez többször is, hogy egy önkormányzat megbízta a társaságot egy tanulmány elkészítésével, amit aztán rekordidő alatt tettek le az asztalra.
Ez történhetett Püspökladányban, ahol a néhai fideszes polgármester 2008. március 3-án kötött vállalkozási szerződést egy tanulmány készítésére a helyi gyógyfürdő fejlesztéséről. T. Jánosné cége bruttó hatmillió forint megbízási díjért két héten belül szállította az anyagot. Az ügyészség szerint azonban a dokumentum már a szerződés aláírása előtt készen volt, és azt eredetileg a városházán írták.A püspökladányi visszaélések miatt T. Jánosné ellen bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyik eljárás.
A hétfői Népszabadságban azt írják, hogy a vállalkozás más önkormányzatoknak is különös körülmények között dolgozott: a Szolnok megyei Törökszentmiklóson a püspökladányihoz kísértetiesen hasonló szerződéskötés történt 2008-ban. Ott a „bel- és külterületi vízrendezés támogatása” nevű pályázat megvalósíthatósági tanulmányát rendelték meg a zöldhatóság volt vezetőjének cégétől. Alig két hétre vállalták a munkát, négymillió forintért.
T. Jánosné egyik cége szorosan együttműködött Karcag város önkormányzatával is, a helyi bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciójához készítettek megvalósítási tervet, valamint ez a társaság írta a városi termálfürdő fejlesztésének dokumentációját, és a kistérség hulladéklerakóinak rekultivációs programjához szükséges környezetvédelmi hatástanulmányt.
Utóbbi dokumentumokhoz a lap munkatársa egyelőre nem tudott hozzáférni, így nem tudni, mekkora munka van a teljesítési igazolások mögött – jegyzik meg a cikkben.
Az Együtt feljelentést tesz hűtlen kezelés alapos gyanújával a cikkben szereplő állítások miatt – közölték az ellenzéki párttól hétfőn.